Jelenlegi hely

Lassan vége a januárnak

>

Kedves [név]!

 

Vagyis -eddig úgy tűnik-, az év leghidegebb hónapjának. Bár már hamarabb van világos, mint egy hónappal ezelőtt, de a sok szmog és az influenza nem teszi szívünk csücskévé a telet. Jövő héten már február, tudod: "Január, február, itt a nyár!" Igen, erre várunk, influenzásan és vacogva a mínuszokban. De azért, ha jól felöltözünk és bevesszük a vitaminokat, akár jól is érezhetjük magunkat! Most is lesz bőven program, látnivaló. Tartsatok velünk!

 

 

Farsangra fel!  

 

  • Farsangoljunk! Vigadozzunk, mert már nemsokára vége is lesz a farsangi időszaknak. Ebben az évben igen rövidre sikeredett a húsvét előtti önfeledt szórakozás és vidám lakomák ideje, a Vízkereszttől (január 6-tól) Hamvazószerdáig (az idén február 10.) tartó időszak. Olvasd el farsangi szokásainkat! 
 

 Egészségünkre!

 

Tombol az influenza, szinte minden kórházban tilos a látogatás! Gyógyulást kívánunk!

 

 
  • Elindult, lassan véget is ér a méhnyakrák-megelőzési hét. Fontos felhívni a figyelmet a veszély nagyságára. Olvasd el, érdemes!

 

 
 

Családi dolgok, munkaügyek, fontos kérdések

 

 
 
  • Többen dolgoznának részmunkaidőben. Ez egy országos kutatás eredménye. Főleg a kisgyermekes szülők körében lenne közkedvelt ez a foglalkoztatási forma. A jó hír, hogy van rá lehetőség!
 
  • Végül egy közös családi program, a tanulás! Akár ingyen is végezhetsz tanfolyamot a neten a gyerekkel. Az internetnek sok káros hatása van, de itt a pozitívumaira is rátalálhatunk! Akár nyelvet is tanulhatsz, de szakmát is,..és számítógép programozást, és nem csak a gyerekkel..

 

Belső utakon

 

  • Receptre írnám fel! Itt az önkéntességről beszél egyik önkéntes társunk. Azt meséli el, hogyan lett azzá, neki mit okozott és okoz a mai napig a családok segítése. Minden korban megtalálható az élet értelme!
 
  • 12 dolog, amit jó tudni házasságon innen és túl! Megszívlelendő olvasmány ez, sok komolyan veendő igazsággal, sőt még meg is nyerheted Gary Chapman családterapeuta, író és pszichológus hasonló című könyvét is. Olvasd el, mindenképpen érdemes!
 
  • Frissítés Férj 1.0 verzióra. Ebből a vicces írásból hasonló kép bontakozik ki, mint előző cikkünkből. A lényeg, hogyan bánjunk társunkkal, az utasításokat milyen "programnyelven" közöljük vele. Nagyon jópofa, ajánlom mindenkinek!
 
 
 

SOK ÉRDEKES ÉS HASZNOS HÍRÜNK VAN MÉG!

 

Helyi aktualitások  

 
  • Több busz fog közlekedni az egyetemre, kezdődik a szorgalmi időszak. De több, más buszjáratról és azok változásairól is értesülhettek itt! Érdekel, megnézm!
 
  • További híreink az időjárással kapcsolatosak. Hétvégére ismét nagyfokú lehűlést igérnek vidékünkre. Nem elég, hogy hideg lesz, de még köd is! Jó, ha tisztában vagy azzal, mi vár ránk, ha a hétvégét tervezed. Olvasd el, érdemes!
 
  • És végül egy időjárással, de a környezetszennyezéssel is kapcsolatos hír megyénkből. Sajnos a legszennyezettebb levegőjű vidékekhez tartozunk. De ebből a cikkből megtudhatod, hogyan fűts és mit  ne csinálj szmogban. Reméljük, hamarosan véget ér a hideg és a szmog, de addig is Érdemes elolvasni!
 
 

Ha úgy gondolod, hogy anyuka és kismama ismerőseid számára is hasznos információkat kaptál ebben a levélben, küldd tovább nekik! Még több hírt, cikket, információt találsz a Miskolc.imami Facebook oldalán. IDE KATTINTS! 

  

Családoknak ajánlom a programokat

- Csodálatos Játékvilág! - Még mindig látogatható a Weidlich-udvarban a sok szépséges, különleges, egyedi játék, baba, bábu,.. szóval minden egy helyen! Gyere el, nézd meg!

- Ismét Ruhacsere-bere az Avason! - Az idén először. Remélem, sokan várjátok már, készültök a találkozásra, cserélgetésre, a jó hangulatra?! Igen, ott a helyem!

- Esztenás Táncház a Nyilas Misi Házban!  - Kéthetnete pénteken várják a táncolni vágyókat: kicsiket és nagyokat, jó kedvvel és az Agyagbanda talpalávalójával. Ha szereted a néptáncot, ott a helyed!

- A vakok és gyengénlátók meghívása! - Igen, ez egy különleges program. Szeretnék a szervezők, ha egy kicsit jobban megismernénk őket! A programok is érdekesek, érdemes eljönni!

- 48. Nyílt Nap! - Ugye kedves olvasó, már tudod, hová hívlak? Igen, a kutyusok várnak Mindenkit most is. Állítólag a hétvégén megint nagyon  hideg lesz,.. segíts nekik, hogy egy kicsit jobban érezhessék magukat!

- Ragadozók Napja és "medvelés" - Ismét egy állatos program. Most a Miskolci Zooba hívlak egy hagyományteremtő rendezvényre. Közelebbről (jó értelemben) megismerheted a vadállatokat, lesz látványetetés,.. Érdekelnek a vadállatok? Itt a helyed!

- IV. Miskolci Bagolyles - Mennyi állatos program?! Talán a hideg miatt is,. nem árt, ha jobban megismerjük a madarakat is, mert ők énekelnek nekünk, a baglyokról pedig mindent megtudhatsz ezen a rendezvényen! Kíváncsi vagyok, megnézem!

- Újra Avasi Rajzkör! - Sokan csatlakoztak már az ügyes kezű rajzolókhoz, de most is várnak új tagokat! Most az "Alakrajz" lesz a fő téma. Ha szeretsz rajzolni, érdemes eljönnöd!

Süsü a sárkány! - Ki ne ismerné Csukás István nagysikerű, jószívű egyfejűjét? Ha szeretnéd megmutatni gyermekednek is, most itt az alkalom.

- Nagy Bendegúz fotókiállítása és úti beszámolója  - Egy különleges programmal zárjuk a heti programokat. Egy kerekesszékes fiatalemberről van szó, aki mégis bejárta a világot! Különleges előadásnak ígérkezik!

 

Nézd meg a TOVÁBBI PROGRAMOKAT IS! És ha szeretnéd, hogy családoknak szóló programról tudósítsunk -ha tudsz olyan programról a megyében, amiről mi nem-, írd meg nekünk az info-miskolcimami@gmail.com oldalra. Köszönjük!

 

Egy weblap a Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei családok, anyukák és kismamák számára, melynek szerkesztője a Miskolci Otthon Segítünk Alapítvány.

Az alapítvány segítő munkájáról ITT olvashatsz

 

Segítséget kérhetsz: miskolciotthonsegitunk@gmail.com 30/905-8113 

 

 Szép hétvégét!

 

Szeretettel:  

 

Juli Mami

 

                         

 

 

 

Ezt a levelet azért kaptad, mert mert regisztráltál a miskolc.imami.hu weboldalon. Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-89870/2015. Ha nem szeretnél több ilyen emailt kapni, az alábbi linkre kattintva egyetlen gomb nyomással törlünk az adatbázisból: [leiratkozási link]

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére