Jelenlegi hely

Készül a rendőrség a nyári idegenforgalmi idényre

Elkészült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az idei nyári szezonra vonatkozó idegenforgalmi koncepciója - tájékoztatott a főkapitányság kommunikációs irodája.

Bővebben: megnyitás után

A közleményben kiemelik: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a nyári idegenforgalmi idény legfontosabb rendőri feladata a turistaforgalom szempontjából kiemelkedő jelentőségű térségek, helységek közbiztonságának, közrendjének megszilárdítása, a bűncselekmények és szabálysértések megelőzése, valamint az idegenforgalom zavartalanságának és az üdülővendégek nyugalmának biztosítása. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság mindezen célok megvalósítása érdekében kidolgozta a 2016-os év nyári turisztikai idényre vonatkozó koncepcióját.

 

Ennek alapján többek között a rendőrség:

- A belföldi- és idegenforgalmi szempontból frekventált területeken idegen nyelvet beszélő járőrök részvételével állandó és látható rendőri jelenlétet biztosít. Ilyen területek a megyében elsősorban: Miskolc-Lillafüred, Miskolc-Tapolca, Miskolc-Diósgyőr, Miskolc belvárosa, továbbá Aggtelek, Jósvafő, Szerencs, Tokaj, Sárospatak, Mezőkövesd-Zsórifürdő, Bogács, Tiszaújváros.

- A nyári időszakban fokozott és összehangolt bűnügyi, ifjúságvédelmi, közrendvédelmi, közlekedésbiztonsági, idegenrendészeti ellenőrzéseket hajt végre.

- Több idegen nyelven elkészített bűn- és baleset-megelőzési tájékoztató ismertetőket, hanganyagokat eljuttatja például a különböző strandokra.

- Az áldozattá válás elkerülése érdekében az illetékességi területen található strand- és gyógyfürdőkre vonatkozóan komplex bűnmegelőzési figyelemfelhívó programot működtet.

- A bűnmegelőzés érdekében a rendőrkapitányságok kapcsolatot tartanak a területileg illetékes szállóhelyekkel.

- Részt vesz a Tisza-tavi Közbiztonsági Koordinációs Bizottság munkájában.

- A szabadvizek, bányatavak, horgásztavak környezetében ellenőrzéseket hajt végre a vízzel kapcsolatos jogsértések, balesetek megelőzése céljából.

- A turisztikai szempontból kiemelkedő forgalommal rendelkező, fokozottan veszélyes útszakaszokon, a frekventált hétvégi időszakokban folyamatos rendőri jelenlétet biztosít, figyelemmel kíséri a forgalom alakulását, szükség esetén forgalomirányítási feladatokat hajt végre.

- Az eredményesség érdekében az akciók során együttműködik a Polgárőrséggel és a társhatóságokkal.

minap.hu

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére