Jelenlegi hely

Érkezik a megemelt bér a pedagógusoknak, az egészségügyi dolgozóknak

A napokban kapják meg első megemelt bérüket a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók.

 

Erről beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Rétvári Bence kifejtette, hogy az egészségügyben és az oktatásban már megkezdett fokozatos béremeléseket a következő években is folytatják. Az egészségügyben 2012 és 2019 között megduplázódik az ápolók fizetése. Az ápolók körében van olyan, aki 35 ezer, az orvosoknál pedig 107 ezer forintos havi emelést kap.

tanarno_fizetes.jpg

Azt mondta: az egészségügyi dolgozók elvándorlása több tényezőtől függ, de az egyik fő ok a pénz, ezért döntöttek úgy, hogy érdemi emelést hajtanak végre. A jövő évi költségvetésben 171 milliárd forinttal több jut az egészségügyre, ebből 81 milliárdos többletet csak az egészségügyi bérekre fordítanak majd – emelte ki Rétvári Bence.

orvos.jpg

Az államtitkár elmondta: a pedagógusok emelését, szokás szerint a szeptemberi iskolakezdéshez igazították, így ők is a napokban kaphatják meg megemelt fizetésüket. A pedagógusok bére 2013-hoz képest 2017-re a másfélszeresére emelkedik – tette hozzá.

MTI.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére