Jelenlegi hely

"Elkezdődött"

Kedves [név]!

 

Ahogy első cikkünkből is kiderül: tetszik vagy nem, vége van a nyári szünetnek. Ennek minden "káros" és jó hatásával együtt beindult az új tanév. Ha még kissé döcögősen is, de már a gyerekek is korán nyakukba veszik a várost. Nekik is próbálunk most segíteni, meg persze nektek, szülőknek. És kitartást!

 

Éberen vigyáznak rájuk! 

Mármint a kicsikre a rendőr bácsik. Minden iskolánál ott vannak, és felügyelik a közlekedést. Olvasd el megnyugtatásképp! ÉRDEKEL, ELOLVASOM!

 

Újra indul a Fiatal Tehetség Program

Érdemes jelentkezni gyermekeddel. Sok hasznos, érdekes dolgot tanulhat meg itt! És fizetni sem kell! Suli mellett sajátíthatja el a "tananyagot". De igyekezz, rövid a határidő! ÉRDEKEL, MEGNÉZEM!

 

 

Diákigazolvány érvényesítése 

Hamarosan aktuális lesz! Tudom, hogy még csak most kezdődött, de hamar eltelik az idő. Nehogy lemaradjatok róla! ELOLVASOM, ÉRDEKEL!

 

 

Szépkorúak Akadémiája

Most a fiatalok után gondoljunk egy kicsit az idősekre. A nagyszülőknek is kell egy kis tanulás. Hogy aztán tovább tudják adni a kicsiknek,.. ÉRDEKEL, MEGNÉZEM!

 

Figyeljünk az órákra!

Vagyis a fogyasztásmérőkre! Sajnos minket terhel ennek a felelőssége (is), meg így ősszel érdemes megnézetni őket, nehogy gond legyen. JÓ TUDNI,MEGNÉZEM!

 

Ha úgy gondolod, hogy anyuka és kismama ismerőseid számára is hasznos információkat kaptál ebben a levélben, küldd tovább nekik! Még több hírt, cikket, információt találsz a Miskolc.imami Facebook oldalán. IDE KATTINTS!

 

  

Családoknak ajánlom a programokat

-  Retro véradás  -  országos véradásra várják a bátrakat! Minden elismerésem annak, aki erre vállalkozik! Aki tud, segítsen hogy legyen elegendő vér! ÉRDEKEL, OTT LESZEK!

-  Újra Kacsanap  - a Helynekem szervezésében. Lehet úsztatni a kacsákat, vajon kié a gyorsabb...? ÉRDEKEL, ELMEGYÜNK!

-  A Zöld Kapcsolat Egyesület önkénteseket keres!  - érdemes jelentkezni, mert nagyon sok hasznos dolgot tudhatsz meg, térítésmentesen! És még a társaság is jó! ÉRDEKEL, MEGNÉZEM!

-  Színházünnep!  - indul az új évad a színházban is. Ez alkalomból az új társulat megvendégeli a város lakóit,.. ELMEGYEK, ÉRDEKEL!

Tanévnyitó hangverseny - a Miskolci Egyetem díszaulájában, térítésmentesen! Komolyzene kedvelők figyelem! ÉRDEKEL, OTT LESZEK!

Nézd meg a TOVÁBBI PROGRAMOKAT IS! És ha szeretnéd, hogy családoknak szóló programról tudósítsunk -ha tudsz olyan programról a megyében, amiről mi nem-, írd meg nekünk az info-miskolcimami@gmail.com oldalra. Köszönjük!

 

Egy weblap a Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei családok, anyukák és kismamák számára, melynek szerkesztője a Miskolci Otthon Segítünk Alapítvány.

Az alapítvány segítő munkájáról ITT olvashatsz

 

Segítséget kérhetsz: miskolciotthonsegitunk@gmail.com 30/905-8113 

 

 Szép hétvégét!

 

Szeretettel:  

 

Juli Mami

 

                         

 

 

 

Ezt a levelet azért kaptad, mert mert regisztráltál a miskolc.imami.hu weboldalon. Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-89870/2015. Ha nem szeretnél több ilyen emailt kapni, az alábbi linkre kattintva egyetlen gomb nyomással törlünk az adatbázisból: [leiratkozási link]

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére