Jelenlegi hely

Lélek és művészet napközi

Időpont: 2020. július 27-31.
Napközis táborunkban a képzőművészet és az alkotás mellett a belső harmónia, a nyújtás, a helyes légzés és testtartás elsajátításával gazdagodhatnak a részvevők

Napközis táborunkban a képzőművészet és az alkotás mellett a belső harmónia, a nyújtás, a helyes légzés és testtartás elsajátításával gazdagodhatnak a részvevők. Nem csak olyan gyermekek jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek a rajz, a festészet és egyéb alkotóművészetek iránt, hanem azokat is, akik a csendesebb, megnyugtatóbb elfoglaltságokat szeretik, és szívesen megismerkednének új technikákkal, mialatt vidám közösségben töltenek el egy hetet a nyári szünet ideje alatt.

A napot minden alkalommal közös bemelegítéssel, laza tornával, tartásjavító és léleksimogató mozgásformával – jógával – indítjuk. Délelőttönként képzett rajzpedagógusunkkal rajzos szakmai foglalkozást biztosítunk a gyerekeknek A szakmai foglalkozásokat követően minden nap izgalmas és változatos programokban lehet részük a gyerekeknek.

A kurzus végén a gyerekek csoportos kiállítást rendeznek az Ady Galériáján és egy kiállításmegnyitó keretein belül a szülők megtekinthetik a héten készült legszebb műveket, valamint betekintést nyerhetnek, hogy milyen mozgásművészeti formákkal ismerkedtek meg a résztvevők.

A részvételnek nem feltétele a szakmai előképzettség.
Az eszközöket a tábor biztosítja.

Szakmai csoportvezető: Kertész Zsolt rajztanár, Handzó Csilla jógaoktató
Korosztály: 8-14 év
Részvételi díj: 25.000 Ft
Jelentkezés és bővebb információ: Cserháti Fanni kulturális szervező (email: cserhati.fanni@adymuvhaz.hu)

Általános információk:
- A napközis táborok hétfőtől-péntekig, 8-tól 16 óráig tartanak.
- A napközi előtt 07:30-tól és a napközi után 16:30-ig felügyeletet biztosítunk.
- A részvételi díj napi háromszori étkezést tartalmaz, magában foglalja a belépők árát, illetve az egyéb szakmai költségeket.
- A részvétel feltétele minden esetben a szülői nyilatkozat kitöltése.
- Jelentkezési határidő minden esetben az aktuális napközis tábor kezdete előtti 10. nap.
- A regisztrációt az adott napközis tábornál feltüntetett e-mail címen keresztül tudjuk elfogadni, ahol kérjük megadni a gyermek nevét és életkorát, valamint a szülő nevét, telefonszámát és e-mail címét.
- A jelentkezést követő 1-2 napon belül kollégáink válaszlevélben átfogó tájékoztatást nyújtanak és visszaigazolják a sikeres regisztrációt.

Szervező: Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.



fotó: MINAP

Forrás: https://www.facebook.com/events/2670317729923913/

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ugrás az oldal tetejére