Jelenlegi hely

Képes Norbert Péter

A konfliktusaink oka gyakran egyszerűen az, hogy eltérően értelmezzük a szavakat és a helyzeteket. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a másikat vagy esetleg önmagunkat hibáztatni. Érdemes ekkor szakember közreműködését igénybe venni, aki "tolmácsolásával" segíti, hogy megértsük egymást.

A mediáció arra tanít bennünket, hogy mi módon működjünk együtt azokkal, akikkel konfliktusunk támad. Mindeközben erőinket arra koncentráljuk, hogy a múlt sérelmei helyett a jövő lehetőségeiben megtaláljuk a megoldást.

2007 óta végzek mediációs tevékenységet. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Közvetítői nyilvántartásában bejegyzett mediátor vagyok.

A polgári peres eljárás mellett ma már lehetőség van a vitás ügyek gyorsabb, kevésbé költséges, hatékony rendezésére, amely javítja az érintettek kapcsolatát. Ez az eljárás a MEDIÁCIÓ, más szóval a közvetítés.

A mediáció olyan tárgyalási mód, amely során a konfliktusban álló felek közvetítő, vagy más szóval mediátor segítségével beszélik meg a nézeteltérésüket és dolgozzák ki a mindannyijuk számára elfogadható megoldást.

Ha vitáját, konfliktusát szeretné mediácó igénybevételével megoldani, vagy további kérdései vannak az eljárással kapcsolatban, készséggel állok a rendelkezésére az alábbi elérhetőségeken.

Olvasd el, mert fontos!

Partnerünk, Képes Norbert Péter, az imami.hu oldalak Mediátor válaszol rovatát a felhasználók által hozzászólásban küldött adatok és információk alapján szerkeszti. Így az adott ügy dokumentumainak teljes körű ismerete nélkül a mediátor úr az írásaiért és az abban szereplő válaszaiért felelősséget nem vállalhat.

Amennyiben minden részletre kiterjedő, illetve egyéb ügyekkel kapcsolatos megbízható mediációra, tanácsadásra van szükséged, a személyes találkozó időpont egyeztetése céljából hívd a következő számot: 0670/953-66-05,

Képes Norbert Péter

Tel: 0670/953-66-05

E-mail: kepesnorbi@gmail.com

Hozzászólások

Tisztelt Mediátor Úr!

A fiam már önnáló életét éli, de a levelei még mindég hozzám jönnek, mert nem jelentkezett ki a lakásunkból. Többször kértem, hogy jelentkezzen ki, de nem teszi. Most megjelent egy végrehajtó és a fiam tartozása fejében foglalni akart. Mit mondjak a fiamnak, amivel elérhetem, hogy kijelentkezzen?

Nárom válaszát.

Margit

Kedves Margit!

Levelét olvasva és megismerve a problémáját két út között választhat. Egyik a jogi lépések megtétele, elindítása, a másik a fiával történő közös megegyezés. Abból kiindulva, hogy levelét nekem egy mediátornak címezte és nem az imami oldal jogi szakértőjének, ebből arra következtetek, hogy fiával a közös megegyezést részesítené előnybe.

Leveléből számomra továbbá az is kiderült, hogy ez egy régóta elhúzódó probléma, ráadásul már foglalási szándék is megjelent, tehát a dolog komolysága is egyértelmű. Ráadásul ezt már több alkalommal is kívánta rendezni fiával, mint hiába.

Konkrét kérdése az volt felém, hogy mit mondjon a fiának. A leveléből nem derül ki számomra, hogy miként próbálta szándékát eddig elérni, csak egy dolog derül ki számomra, hogy ezzel nem járt sikerrel. Tehát mindenképpen azt javasolom, hogy ne az eddigi módszerekkel próbálkozzon. Úgy tűnik az eddigiek nem késztették a fiát arra, hogy cselekedjen.

Amit javasolok, hogy mindenképpen szükséges egy olyan előre egyeztetett időpont, amikor a fiával konkrétan azért találkozik személyesen, hogy erről a dologról essen szó. Ennek a találkozónak az időpontját és a miértjét is egyeztesse a fiával. Fontos, hogy önszántából jöjjön el, tudva az okát. Ha létrejön ez az alkalom mindenképpen ragaszkodjon hozzá, hogy semmi másról, csak a kijelentkezésről essen szó. Tanácsolom, hogy nagyon őszintén mondja el a fiának milyen hatással volt önre a foglaló megjelenése, mit érzett, hogyan hatott önre. Mindenképpen törekedjen arra, hogy megállapodással záruljon a megbeszélés, esetlegesen azzal, hogy közösen mennek el az okmányirodába és teszik meg a megfelelő lépéseket. A megbeszélés körülményivel kapcsolatban javasolom, hogy csak ön és a fia legyen jelen, a régi dolgaikat nem felemlegetve a jelenre koncentrálva történjen az egyeztetés.

Bízva a megegyezésben.

   Képes Norbert Péter

           mediátor