Jelenlegi hely

Riport egy segített anyukával és a segtő önkéntessel

A Miskolci Otthon Segítünk Alapítvány önkéntesei a miskolci kisgyermekes családok segítésére vállalkoznak.

Egy segített Anya levelét olvashatjátok itt.

Az Otthon Segítünk Alapítvány segítségét először a harmadik lányom Dalma születésekor kértem. Meg is érkezett az alapítványtól a segítő angyalunk, Marcsikánk. Mi már csak így hívjuk, mert nagyon kedves a szívünknek. Nagy megnyugvás volt a számomra, igazi kikapcsolódás, hogy a vizsgálatok idején várt a lánykámmal a váróban, és utána a játszótéren kirúghattunk a hámból. Mintha ezen alkalmakkor, egyik kedves barátnőmmel keríthettem volna alkalmat találkozni. Én mindenáron felül akartam múlni, még önmagamat is, hogy bebizonyíthassam magamnak, jó anya vagyok. Elvártam magamtól az örökös patikai rendet és tisztaságot. Dúltam, ha egy játék eldobva hevert. És persze minden estére friss csodák a terülj – terülj asztalkán. Ja és a gyerekeim, minden nyiffanására lelkesen ugorjak, ahogy az a tv reklámokban is példázva van.
A sok türelem, figyelmes bátorítás, megértő megnyugtatás, lelassított. Megmutatta, hogy könyörtelen, teljesíthetetlen elvárásokat állítottam magamnak, ami felőrölt, és egyre erősítette a bűntudatot és az elégedetlenkedést. Ráeszméltem, hogy elég egyszerűen letennem az elvárásaimat, a bűntudatomat. Azóta elindultam a türelem, és a megértés útján. Megértő, türelmes tudok lenni magammal, így a gyermekeimmel is. Van bátorságom a konyhába beengedni őket, és ennyivel boldoggá is teszem a lányaimat, hisz akkor még finomabb a süti, ha együtt sütjük. Lehetőséget találtam, hogy dicsérjem a gyermekeimet. Végre anya vagyok. Köszönöm.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére