Jelenlegi hely

Erőt adó macik

Egy budapesti édesanya szabadidejében játékmackókat varr, amiket a Bethesda Gyermekkórház kis betegeinek ajándékoz. A „gyógyító macik” egy kis mosolyt csalnak a gyerekek arcára. A mosoly pedig sebeket foltoz testen és lelken.

Somlainé Kiss Viktória Budapesten él, két kamaszgyerek édesanyja. Gyermekei önállósodásával több szabadideje lett, amit hasznosan szeretne tölteni. Valami olyasmit keresett, amivel másoknak örömet szerez.

A negyvenedik születésnapjára mackókészítő tanfolyamot kapott ajándékba a családjától. Szerette a kézműveskedést, a varrást és a macikat. A Szent István körúti macikészítő műhelyben annyira megtetszett neki a macivarrás, hogy már hazafelé menet bevásárolt a szükséges alapanyagokból.

„Szabadidőmben egész nyáron macikat gyártottam, és közben több intézménynek írtam, mert szerettem volna olyan helyre eljuttatni őket, ahol nemcsak bekerülnek egy dobozba a sok játék közé, hanem tényleg örömet okoznak valakiknek” – mondta Viktória a zuglo.hu című kerületi újságnak.

„A Bethesda Gyermekkórházból kaptam visszajelzést. Kiderült, nekik régóta ez a kabalaállatkájuk. Először húsz, majd egyre több és több saját készítésű figurát vittem a bent fekvő gyerekeknek.

Mindig nagy örömmel fogadták a macikat, amelyek mellé egy kis versikét is írtam arról, milyen “mágikus” erővel bírnak. Én hiszek abban, hogy ha a gyerekek bíznak a kedvencük gyógyító erejében, akkor az lelkileg tényleg megerősíti őket. Volt olyan kis beteg, akit úgy toltak be a műtőbe, hogy közben magához szorította a tőlem kapott figurát. Ez engem is rengeteg pozitív energiával tölt fel.”

„Úgy hiszem, egy pici öröm, amit szerzünk egy embertársunknak, gyógyít. A mosoly sebeket foltoz testen és lelken. Ennyi az egész.”

A puha, selymes szőrű, könnyű macik háromféle színben készülnek: van köztük fehér, világosbarna és sárga. Az orruk barna, a mellüket piros szív, a nyakukat színes masni díszíti. A kis szívre a gyerekek ráírhatják a saját nevüket vagy a maci nevét, amit ők adnak neki. Egy maci megvarrása nagyjából másfél óra, már több százat készített belőle.

Miért csinálja?

Többen kérdezték már tőle, hogy mégis miért áldozza idejét, pénzét, energiáját erre? Nem áll mögötte alapítvány, sem cég, ez nem üzlet. „Nem pénzért adom, sőt, inkább úgy fogalmaznék, pénzért nem adom. Az élet szépsége az öröm, mosoly – ez nem anyagi kérdés. Mosoly, kézfogás, ölelés – ezt szoktam kapni „cserébe” – vallja.

Mert segíteni szeretne azoknak az anyáknak, akik a beteg gyermekük miatt fájdalmat, kétségbeesést vagy tehetetlenséget éreznek. A fő cél, hogy gyógyítson, hogy igazán felvidítsa a beteg gyermekeket. Mert amit kézzel készítünk, az sokkal több szeretetet hordoz, mintha csak pénzt vagy adományt adnánk.

A macikat személyesen szokta odaadni, egy dobozban körbeviszi, amiből mindenki választhat. A gyógyító mackót a gyerekek hazavihetik a kórházból, ez az ő személyes ajándékuk. Örülnek neki, hiszen igazán a szeretettel gyógyul test és lélek.

Halász Kinga
-Budapestimami -

Forrás: zuglo.hu, parokia.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére