Jelenlegi hely

Október legvége

Kedves [név]!

Most egy kicsit komolyabb témákról fogunk beszélgetni. Közeleg a Halottak Napja. Emlékezzünk eltávozott szeretteinkre, és figyeljünk jobban egymásra.

A Miskolc.imami hírlevelével most is fontos és közérdekű információkat osztunk meg, és hétvégi programokat is ajánlunk. De felhívjuk a figyelmeteket mi is arra, a legfontosabb, hogy együtt legyünk.

 

A méltóság az utolsó percig kijár

20 éves az Erzsébet Hospice Otthon Miskolcon. Főként daganatos, végstádiumban lévő betegeket ápolnak itt. Nem könnyű helyzet ez betegnek, orvosnak, gondozónak. De megpróbálják a tőlük telhetőt. ELOLVASOM!

 

A temetők nyitva tartása

Egy fontos és sajnos mindenkit érintő információt osztunk meg itt. Ebben a "helyzetben" is az a legfontosabb, hogy vigyázzunk egymásra, legyünk türelmesek pld. a buszokon, mert én mindig kifogtam a tömeget. Azért, hogy Ti "jobban járjatok", nézzétek meg: ÉRDEKEL!

 

A tűzoltók figyelmeztetnek

Mindenszentek idején emelkedik a tűzesetek száma. Ha egy kicsit jobban figyelünk egymásra, környezetünkre, megelőzhető a baj! Milyen "kevésen" múlhat minden,..MEGNÉZEM!

 

Változások a miskolci kórházakban

Ez egy rövid, de fontos hír. Ne kerüljön rá sor, de ha mégis, tudd hogy hová vidd hozzátartozódat, ahol remélhetőleg jó kezekbe kerül. IDE KATTINTS!

 

"Páratlan délután"

Szeptember végén egy fotókiállításon jártam, a Holdamban. Ajánlom figyelmébe mindenkinek a cikket, akinek kisgyermeke van. Nagyon sok hasznos szolgáltatást találhattok itt, és még jól is érezhetitek magatokat. ÉRDEKEL!

 

"Páratlan délután"

Szeptember végén egy fotókiállításon jártam, a Holdamban. Ajánlom figyelmébe mindenkinek a cikket, akinek kisgyermeke van. Nagyon sok hasznos szolgáltatást találhattok itt, és még jól is érezhetitek magatokat. ÉRDEKEL!

Lehet -e jó egy szupermarket?

Ahhoz, hogy ne kerüljünk kórházba, nagyon fontos az is, hogyan táplálkozunk. Ebben próbál segíteni a Tudatos Vásárlók Egyesüelete az Ökológiai Intézettel összefogva. Egy egész napos képzést szerveznek azért, hogy megismerjük a megbízható élelmiszerek forrásait, és ha szükséges, változtassunk étkezési szokásainkon. A saját érdekünkben! JELENTKEZEM!

 

Fotelból 3 D-s élmény

 

A végére egy vidámabb hírt hagytam. De ha belegondolunk, ahelyett hogy a hidegben és sötétben kirándulnánk, otthon együtt a családdal, a gyerek segítségével (ezzel egy kicsit büszkévé téve őt) egy mobil applikáció letöltésének segítségével bármikor bebarangolhatjuk a várost. MEGNÉZEM!

 

Családoknak ajánlom a programokat

- A 7 legnyerőbb kaland az őszi szünetre. Ezen a héten még tart az iskolások szabadsága, ezért még időben megosztom itt e heti legnépszerűbb facebook hírünket. Érdemes meglátogatni ezeket a helyeket ebben a szép napsütésben. IDE KATTINTS!

- Ismét lesz Avasi ruhacsere-bere. A helyszín újból az Avasi Közösségi Kávézó, ide hozhatod el kicserélésre szánt ruhadarabjaidat. Olvasd el a részleteket. MEGNÉZEM!

- Lemur Nap és Haloween Est az Állatkertben. Egy különleges állattal ismerkedhetnek meg gyerekek, családok. De folytatódik a 3 éve elkezdett hagyomány, a gyerekeknek szóló haloween ünnep is, érdekes programokkal. ÉRDEKEL!

 

Még több hírt, cikket, olvasnivalót találsz a Miskolcimami Facebook oldalán >>

A Miskolcimami weblap a Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei családok, anyukák és kismamák számára készül, melynek szerkesztője a Miskolci Otthon Segítünk Alapítvány.

Az alapítvány segítő munkájáról ITT olvashatsz.

 

Segítséget kérhetsz: miskolciotthonsegitunk@gmail.com, 30/905-8113

 

Szép hétvégét!

 

Szeretettel:

 

Juli Mami

 

Miskolci Otthon Segítünk Alapítvány

Erre a levélre a miskolc@imami.hu címen válaszolhatsz

 

 

 

Ezt a levelet azért kaptad, mert mert regisztráltál a miskolc.imami.hu weboldalon. Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-89870/2015. Ha nem szeretnél több ilyen emailt kapni, az alábbi linkre kattintva egyetlen gomb nyomással törlünk az adatbázisból: [leiratkozási link]

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére