Jelenlegi hely

Október 28. 2015.

Kedves [név]!

Most egy kicsit komolyabb témákról fogunk beszélgetni. Közeleg a Halottak Napja. Emlékezzünk eltávozott szeretteinkre, és figyeljünk jobban egymásra.

A Miskolc.imami hírlevelével most is fontos és közérdekű információkat osztunk meg, és hétvégi programokat is ajánlunk. De felhívjuk a figyelmeteket mi is arra, a legfontosabb, hogy együtt legyünk. 

 

A méltóság az utolsó percig kijár

20 éves az Erzsébet Hospice Otthon Miskolcon. Főként daganatos, végstádiumban lévő betegeket ápolnak itt. Nem könnyű helyzet ez betegnek, orvosnak, gondozónak. De megpróbálják a tőlük telhetőt. ELOLVASOM!

 

A temetők nyitva tartása 

Egy fontos és sajnos mindenkit érintő információt osztunk meg itt. Ebben a "helyzetben" is az a legfontosabb, hogy vigyázzunk egymásra, legyünk türelmesek pld. a buszokon, mert én mindig kifogtam a tömeget. Azért, hogy Ti "jobban járjatok", nézzétek meg: ÉRDEKEL!

 

A tűzoltók figyelmeztetnek

Mindenszentek idején emelkedik a tűzesetek száma. Ha egy kicsit jobban figyelünk egymásra, környezetünkre, megelőzhető a baj! Milyen "kevésen" múlhat minden,..MEGNÉZEM!

 

Változások a miskolci kórházakban

Ez egy rövid, de fontos hír. Ne kerüljön rá sor, de ha mégis, tudd hogy hová vidd hozzátartozódat, ahol remélhetőleg jó kezekbe kerül. IDE KATTINTS!

 

"Páratlan délután"

Szeptember végén egy fotókiállításon jártam, a Holdamban. Ajánlom figyelmébe mindenkinek a cikket, akinek kisgyermeke van. Nagyon sok hasznos szolgáltatást találhattok itt, és még jól is érezhetitek magatokat. ÉRDEKEL!

 

"Páratlan délután"

Szeptember végén egy fotókiállításon jártam, a Holdamban. Ajánlom figyelmébe mindenkinek a cikket, akinek kisgyermeke van. Nagyon sok hasznos szolgáltatást találhattok itt, és még jól is érezhetitek magatokat. ÉRDEKEL!

Lehet -e jó egy szupermarket?

Ahhoz, hogy ne kerüljünk kórházba, nagyon fontos az is, hogyan táplálkozunk. Ebben próbál segíteni a Tudatos Vásárlók Egyesüelete az Ökológiai Intézettel összefogva. Egy egész napos képzést szerveznek azért, hogy megismerjük a megbízható élelmiszerek forrásait, és ha szükséges, változtassunk étkezési szokásainkon. A saját érdekünkben! JELENTKEZEM!

 

Fotelból 3 D-s élmény

 

A végére egy vidámabb hírt hagytam. De ha belegondolunk, ahelyett hogy a hidegben és sötétben kirándulnánk, otthon együtt a családdal, a gyerek segítségével (ezzel egy kicsit büszkévé téve őt) egy mobil applikáció letöltésének segítségével bármikor bebarangolhatjuk a várost. MEGNÉZEM!

 

 Családoknak ajánlom a programokat 

- A 7 legnyerőbb kaland az őszi szünetre. Ezen a héten még tart az iskolások szabadsága, ezért még időben megosztom itt e heti legnépszerűbb facebook hírünket. Érdemes meglátogatni ezeket a helyeket ebben a szép napsütésben. IDE KATTINTS!

- Ismét lesz Avasi ruhacsere-bere. A helyszín újból az Avasi Közösségi Kávézó, ide hozhatod el kicserélésre szánt ruhadarabjaidat. Olvasd el a részleteket. MEGNÉZEM!

 - Lemur Nap és Haloween Est az Állatkertben. Egy különleges állattal ismerkedhetnek meg gyerekek, családok. De folytatódik a 3 éve elkezdett hagyomány, a gyerekeknek szóló haloween ünnep is, érdekes programokkal. ÉRDEKEL!

 

Még több hírt, cikket, olvasnivalót találsz a Miskolcimami Facebook oldalán >>

A Miskolcimami weblap a Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei családok, anyukák és kismamák számára készül, melynek szerkesztője a Miskolci Otthon Segítünk Alapítvány.

Az alapítvány segítő munkájáról ITT  olvashatsz.

 

Segítséget kérhetsz: miskolciotthonsegitunk@gmail.com, 30/905-8113

 

Szép hétvégét!

 

Szeretettel:

 

Juli Mami

 

Miskolci Otthon Segítünk Alapítvány

 Erre a levélre a  miskolc@imami.hu  címen válaszolhatsz

 

                         

 

 

Ezt a levelet azért kaptad, mert mert regisztráltál a miskolc.imami.hu weboldalon. Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-89870/2015. Ha nem szeretnél több ilyen emailt kapni, az alábbi linkre kattintva egyetlen gomb nyomással törlünk az adatbázisból: [leiratkozási link]

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.
Ugrás az oldal tetejére