Jelenlegi hely

VIP termek, családi szoba és babaöböl a MISEK-ben

 

Családbarát alapok és maximális szakmai biztonság – ezt mondják a városi kórházban a szülészeti osztály legújabb fejlesztéseiről. Az intézményben újabb, szállodai szobákhoz hasonló VIP termeket, valamint egy újdonságnak számító családi szobát és ún. babaöblöket is építettek. Fizetős szolgáltatásról van szó, a kórházigazgató szerint óriási igény van rá.

       „Otthonra is elfogadnék egy ilyet, mert nagyon praktikus” – mondja a speciális kiságyról, vagyis az úgynevezett babaöbölről az alig kétnapos Marcell anyukája. Dobos Orsolyának ő már a második babája. A kisfiú 3700 grammal született, azóta édesanyjával az egyágyas szobában fekszenek.

 

– Az első pár nap annyira intim, annyira különleges viszony a babával, nagy öröm, hogy ezt kettesben töltjük, nem pedig egy olyan kórteremben, ahol több kismama és baba van. Így jobban egymásra tudunk hangolódni – mondta.

 

A városi kórházban évente több mint 2200 gyerek születik, a statisztikák szerint minden harmadik császármetszéssel. A műtéten átesett anyukáknak talán még nagyobb segítség, ha nem kel felülniük a babájukhoz, a babaöbölben a kicsi ugyanis csak egy kéznyújtásnyira van.

 

Az új családi szobában a szülés után az apuka is ott aludhat. Lőkös Béla, a MISEK Szülészet-Nőgyógyászati osztály osztályvezető főorvosa szerint ez jó a munkatársaknak is, hiszen a babák sokkal közelebb kerülnek az édesanyjukhoz, sokkal több időt tudnak velük tölteni. Így valamelyest megkönnyítik a dolgozók munkáját, másrészt az első napok is remek élményekkel telnek.

 

A családi szoba és a babaöblök mellett a MISEK szülészetén a már meglévő – egyágyas – VIP szobák sora is két újabbal bővült. Az ágy, a zuhanyzó és a szekrény mellett tévé, mikrosütő és hűtő is van. A kórház igazgatója szerint a különszobákra óriási igény van.

 

– A betegek megkeresik azt a helyet, ahol kiszolgálják az igényeiket – mondta Tiba Sándor. – Bárhonnan tudunk fogadni szülőnőket. Megvan ennek a megfelelő jogi lehetősége. Nem olyan bonyolult: be kell jelentkezni vizsgálatra, vagy valaki jelzi, hogy itt szeretne szülni, és amennyiben az intézmény kapacitása ezt lehetővé teszi, örömmel fogadunk bárkit.

Bár a kórház állami fenntartású, ezért a szolgáltatástért fizetni kell, naponta 6000 forintba kerül. A pénzt az osztály alapítványa kapja, és újabb fejlesztésekre fordítja.

Istenes Zsolt/minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére