Jelenlegi hely

VÁNDORBÖLCSŐT INDÍT AZ ÉKKŐ EGYESÜLET

Miskolcon is lehet vándorbölcsőt igényelni a kisbabák érkezésekor.

A VÁNDORBÖLCSŐ PROGRAM Magyarországon több településen működik már és Erdélyben is a magyar közösségek szívesen fogadják a Falubölcsőt mely családokat köt össze és a helyben maradást segíti. Az Éltető Kapcsolatok Közössége, ÉKKŐ Egyesület is Vándorbölcső programot indított, szerte a Kárpát medencében, ahol egyesületi tagjaink tevékenykednek. Önkénteseink Magyarországon (Ajkán, Budapesten, Dunakeszin, Fóton, Miskolcon, Mohácson, Pécsen, Szegeden) Felvidéken (Nagykaposon, Királyhelmecen, Kassán), Partiumban (Nagyváradon), Erdélyben (Kolozsváron, Luka-Ilencfalván, Marosvásárhelyen, Kálnokon, Sepsiszentgyörgyön) vannak.

A Vándorbölcső program fontossága a mai helyzetben még nagyobb jelentőséggel bír, hiszen a társadalmi összefogás, az egymásra való odafigyelés a segítés, az mind hozzájárul a családok harmonikus életének megvalósításához. Lehetőség nyílik a hagyományok megélése, a generációk közti kapcsolattartásra, a közösségek létrejöttére.

Az ÉKKŐ Egyesület miskolci csoportja, Oláhné Lajtos Julianna vezetésével is csatlakozott a kezdeményezéshez és Vándorbölcső programot indítunk, melyben a Miskolci Otthon Segítünk Alapítvány együttműködő partnerünk. Célunk, hogy Miskolcon, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében minél több újszülött kapjon ajándékba egy-egy bölcsőt, melyet addig használhat, amíg ki nem növi.
Egyesületünk tagjai a bölcső átadásakor köszöntik a családokat, a szülők esetleges kérdései során tapasztalatainkat át tudjuk adni, ezzel is segítve a család és a közösség összetartó erejét.

Reményeink szerint a Vándorbölcső program egy oda-vissza működő kapcsolattá válik, ahol az anyuka egy olyan biztonságot adó közösség tagja lesz. A helyi közösség a családok bevonásával képes lesz a folyamatos megújulásra a fennmaradásra, a hagyományok megélésére, átadására.

A kárpát-medencei összetartozást is erősíteni fogja, hogy a bölcsők egy részét átadjuk egy másik régiónak, így az erdélyi kisbabákat magyarországi, a felvidékieket erdélyi, míg a magyarországiakat felvidéki bölcsőben fogják ringatni. Már nyolc olyan bölcső van, ami várja kis lakóját és már kettő Miskolcon is. A bölcsők megtekinthetők a Szinvapark bevásárló központ első emeletén, ahol kiállítottuk őket.

    

A helyi közösségek és magán személyek együttműködését, támogatását és felajánlásait örömmel fogadjuk és továbbítjuk a családok felé.
A bölcső évtizedekig felhasználható, így nem termelődik újabb hulladék, és segíti a szülőket a kisbaba érkezésekor.

Bölcső igénylés és felajánlás: +36 30 905 8113

info@eltetokapcsolatok.hu       miskolciotthonsegitunk@gmail.com       

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére