Jelenlegi hely

Változik a MÁV és a Volán járatainak menetrendje karácsonykor és szilveszterkor

Változik a közösségi közlekedés menetrendje karácsonykor és szilveszterkor, a MÁV és a Volán-társaságok járatai is ünnepi menetrend szerint szállítják az utasokat.

Bővebben: megnyitás után

 

A MÁV-Start azt közölte, hogy december 23-án a pénteki, december 24-én a szombati, 25-én és 26-án az ünnepnapi, 27-én pedig a vasárnapi menetrend lesz érvényben. December 31-én a pénteki, 2016. január 1-jén a szombati, 2-án az ünnepnapi, 3-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.

A várható utasforgalmi igényekhez igazodva a vasúttársaság a rendelkezésére álló összes üzemképes járművét felhasználja. A helyjegyeladás figyelembevételével – ahol az utasforgalom indokolja – a lehetőségekhez mérten az InterCity vonatokhoz pluszkocsikat is kapcsolnak.

A Volánbusz tájékoztatása szerint december 24-én az utolsó járatok délután 4 és 5 óra között indulnak el, de Székesfehérvárra és Veszprémbe ez után is közlekednek buszok. December 25-én és 26-án, valamint január 1-jén a kora reggeli, december 31-én pedig az utolsó autóbuszjáratok általában nem közlekednek.

December 31-én a hét utolsó tanítási szünetes munkanapjára, január elsején a munkaszüneti napra érvényes menetrend lesz érvényben.

MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére