Jelenlegi hely

Új otthont nyitott a Szimbiózis Alapítvány

A Szent Mihály Házba hamarosan tizenketten költözhetnek be, így az alapítvány már több mint ötven fogyatékkal élőnek tud lakhatást biztosítani.

 

 

|A fogyatékkal élők napközben az alapítvány műhelyeiben dolgozhatnak, így értékteremtő helyi lakosokká válnak.

 

 

szimbiozis_avato_170127_ja_3.jpg

 

Szent Mihály Ház átadó ünnepség - fotó: Juhász Ákos

 

A Baráthegyi Majorság új épülete tizenkét fogyatékkal élőnek jelent új otthont. Az alsó szintre nyolcan költözhetnek be, a felső szintre pedig négyen. Mindenkinek külön szoba jár. Az új otthon egy nagy összefogásnak köszönhetően épülhetett fel.

szimbiozis_avato_170127_ja_28.jpg

A Szimbiózis Alapítvány otthonaiban már több mint ötvenen élnek, de továbbra is hosszú a várakozási lista.

A nemzeti színű szalag átvágása után leleplezték a Szent Mihály ikont, köré pedig csillagok kerültek, rajtuk azoknak a támogató szervezeteknek a neveivel, akik sokat segítettek a ház felépítésében és berendezésében. Többek között Miskolc város önkormányzatának csillaga is felkerült a ház falára.

szimbiozis_avato_170127_ja_12.jpg

– Ez az együttműködés, ami a Szimbiózis Alapítvánnyal megvalósult, példaértékű tevékenység az autista személyek megsegítésére és mi szeretnénk továbbra is segíteni őket – mondta Pfliegler Péter, alpolgármester.

A Szimbiózis Alapítvány nemcsak lakhatást biztosít a fogyatékkal élőknek, hanem munkát is ad nekik, hiszen az alapítvány műhelyeiben dolgozhatnak. A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint ez azért nagyon fontos, mert korábban évtizedekig az volt az elfogadott, hogy a fogyatékkal élő embereket a társadalmon kívül kell segíteni.

szimbiozis_avato_170127_ja_35.jpg

– A fogyatékos embereket be kell hívni társadalmunkba, be kell hívni a saját közösségeinkbe, mert együtt tudunk közös, összetartó az integrációt elősegítő társadalmat építeni – hangsúlyozta Czibere Károly, a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

Czibere Károly szerint a Szimbiózis Alapítvány munkája a kormányzat számára egy modell, hiszen rengeteg tanulságot nyújt a számukra. 

Miskolc TV

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
Ugrás az oldal tetejére