Jelenlegi hely

Több napja hever a kilátó lábánál a „világ legnagyobb dobja"

A használaton kívüli óriás tükörantennát néhány napja szerelték le Miskolc emblematikus tornyából. Volt, aki egy hatalmas ritmushangszernek nézte az óriás tányért és meg is szólaltatta azt.

 

Nincs már szükség az óriás antennára, így több mint két mázsa súlyfeleslegtől szabadulhatott meg az Avasi kilátó. Mint megtudtuk, a szóban forgó antenna a régi Miskolc-Tokaj OTH (Országos Transzport Hálózat) gerinc összeköttetés 4 méteres mikrohullámú antennája. Bontására azért került sor, mert az üzemeltető Antenna Hugária Zrt. már jó ideje optikai kábellel oldja meg a jelátvitelt, ami sokkal stabilabb, így helyet és terhet szabadíthattak fel a tornyon.

 

 

kilato_antenna.jpg

fotó: Facebook

Egy ilyen 4 méteres antennának kb. 200-250 kg súlya van – mondta el érdeklődésünkre Tóth András, az Antenna Hungária Zrt. kommunikációs igazgatója, aki azt is elárulta, hogy általában 3-5 évente végeznek karbantartást a magasban feszülő antennáikon, javításukra azonban passzív eszközök lévén ritkán kerül sor. Az antennákra a villámcsapás jelenti a legnagyobb veszélyt, de a beázás és fagyás is meghibásodás okozhat a fűthető tükröknél.

15658953_1467854399899059_1326435527_o.jpg

A 70 méter magas TV-torony csúcsán díszelgő antennaerdő biztosítja a mobil kommunikációt és a rádióműsorszórást a térségben.

minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.
Ugrás az oldal tetejére