Jelenlegi hely

Számtalan miskolci program lesz a reformáció jubileumi évében

Keddenként találkoznak az evangélikusok a Luther Udvarban, hogy megünnepeljék a reformáció ötszázadik évfordulóját. A programokra nemcsak evangélikusokat várnak.

 

 

A reformáció kezdete 1517. október 31-e, vagyis jövőre lesz ötszáz éve, hogy Luther Márton érvényre juttatta tanait.

 

 

luther_marton_szobra2.jpg

 

A Belvárosi Evangélikus Gyülekezet már megkezdte az ünnepi programsorozatot. – Ősztől kezdődően járunk össze előadásokra és beszélgetésekre keddenként Rendszeres teológia közérthetően, avagy miről beszél a Biblia a ma emberének címmel – mondta Sándor Frigyes evangélikus esperes. – A programokat a Luther Udvarban található könyvtárban tartjuk, és szeretettel várunk mindenkit, azokat is, akik nem evangélikusok.

sandor_frigyes_szeles.jpg

Január második hetében, 9-étől 14-éig lesz az Aliansz imahét, amin részt vesznek a miskolci evangélikus gyülekezetek, közvetlenül utána, 15-én pedig kezdődik az Ökumenikus imahét, ami szintén folyamatos elfoglaltságot jelent a gyülekezet tagjainak. – A két imahét után 24-én, kedden délután 5 órakor találkozunk újra a teológiai foglalkozáson, majd 31-én, szintén kedden kezdődik meg a következő programsorozatunk. Ehhez három miskolci gyülekezet, a belvárosi, a vasgyári és a diósgyőri fogott össze, hogy megszervezze az előadássorozatot, ami minden hónap utolsó keddjén délután 5 órától lesz. Témája maga a reformáció a tanításaival, a történelmi hátterével, a kiemelkedő reformátorokkal és a magyarországi érintettségével együtt.

Ezek mellett Fabinyi Tamás püspök is mond majd beszédet egy rendezvényen a Magyar Tudományos Akadémia miskolci székházában március 9-én.

minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére