Jelenlegi hely

Radikálisan csökken a legfontosabb élelmiszerek áfája

Radikálisan csökken a legfontosabb élelmiszerek általános forgalmi adója és tovább nő a kétgyerekes családok adókedvezménye 2017-ben a jövő évi költségvetési javaslat szerint..

Bővebben:  megnyitás után

 

- mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter vasárnap a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Rogán Antal közölte: a tej, a tojás és a baromfihús áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentése növeli a nyugdíjak értékállóságát, mert a legfontosabb élelmiszerekből a nyugdíjasok fogyasztják a legtöbbet. 

Hozzátette, hogy a sertéstőkehús esetében, amelynek januárban csökkent 5 százalékra az áfája, pozitívak a tapasztalatok, csökkentek a fogyasztói árak.

2017-ben érnek be az otthonteremtési intézkedések. A kormány százmilliárd forintot szán a lakástámogatások nagy volumenű növekedésére, az áfacsökkentésre, a családok otthonteremtési kedvezményére és a támogatott hitelre. Beindul a nemzeti otthonteremtési közösség is, amelynél további hárommillió forint körüli támogatást lehet kapni lakásonként - mondta a miniszter. 

Rogán Antal kiemelte: 100-100 milliárd forint többletforrást szán a kormány az egészségügyre és a közoktatásra. 

A közoktatásban folytatódik a pedagógusok béremelése, tartósan rendezik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) körüli problémákat. Az egészségügyben tartós béremelési programról tárgyal a kormány az érdekképviseletekkel. A kabinet többéves béremelési programot szeretne felvázolni 2017-2018-2019-re - közölte a politikus.

Hozzátette: ha jól áll a 2016-os költségvetés, akkor elképzelhető, hogy ennek egy részét előrehozzák idénre. 

Ezt a következő két hétben vizsgálja meg a kormány - jegyezte meg Rogán Antal.

A miniszter rendkívül veszélyesnek nevezte Brüsszel javaslatát az európai menekültpolitika megújítására, mert az a bevándorlás csökkentése helyett arról szól, hogyan lehet legalizálni és törvényessé tenni a migrációt, valamint kivenné a bevándorláspolitikát a nemzetállami hatáskörből.

Állandósítaná a bevándorlást Európába, ha Brüsszel döntene a betelepítendő emberekről, akiket kötelező kvóta alapján osztanának szét a tagállamok között. Magyarország ezt szuverenitási kérdésnek tartja, ezért javasolja a kormány, hogy legyen népszavazás a témában - jelentette ki Rogán Antal.

Elmondta: jó lenne közös álláspontot kialakítani a V4-országokkal (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország) a magyar kormányfő tízpontos javaslatairól a schengeni egyezmény megújítására. 

Erről a jövő hét elejére várható egyeztetés az érintett országokkal - tette hozzá Rogán Antal. 

A javaslatok között szerepel az erősebb határvédelem, a gazdasági bevándorlók és a menekültstátuszra jogosult emberek szétválasztása, valamint megengedné, hogy egyes országok a gazdasági problémákat, munkaerőhiányt bevándorlással oldják meg, de a migrációt ne lehessen másokra kényszeríteni - ismertette a javaslatot a miniszter.

A vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény visszavonásáról elmondta: az egy évvel ezelőtt kitűzött célok közül a gazdasági természetűeket elérték, nőtt a forgalom és a foglalkoztatottság a kiskereskedelemben. 

Azonban nem sikerült igazán a multiktól a kisebb cégek felé terelni a vásárlókat, és az emberek sem fogadták el a tilalmat, ezért döntött a kormány úgy, hogy visszavonja az intézkedést - mondta Rogán Antal.

MTI.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére