Jelenlegi hely

Minden, amit tudni akartál a babamérlegről!

Minden baba első hónapjai során kulcsfontosságú, hogy nyomon kövessük fejlődését, így súlyának változását is, amelyhez a babamérleg nyújt megfelelő segítséget. Mi az és hogyan működik ez az eszköz? Mutatjuk!

Mi az a babamérleg?

A babamérleg hasonlóan a hagyományos mérlegekhez a súly mérésére szolgál, azonban kifejezetten babák súlyának mérésére lett tervezve. Épp ezért kialakítása és működése is arra szolgál, hogy a szülők könnyen figyelni tudják gyermekük súlyát, így megbizonyosodva arról, hogy a kicsi megfelelően fejlődik.

A babamérleg bérlés és vásárlás útján is könnyen beszerezhető, így minden szülő számára könnyen elérhető. A hagyományos mérleg babák mérésére nem alkalmas, ugyanis fontos, hogy méréskor pontos értéket kapjunk, ezért a babamérleg 5 vagy 10 grammonként méri a csemete súlyát. Emellett a babamérleg egy különleges tálcával is rendelkezik, amely úgy van kialakítva, hogy könnyen belefektethessük a babát és lemérhessük a súlyát.

Hogy kell használni a babamérleget?

A babamérleg bérlés során kapott eszköz használata rendkívül egyszerű. Működése ugyanis hasonló, mint egy hagyományos mérlegé, azonban ez az eszköz jóval érzékenyebb, illetve a mérés is másképp történik, mint egy nagyobb gyermek esetén.

A mérleg használatához fontos, hogy megfelelően összeszereljük a kapott eszközt, így amennyiben nincs a mérleghez erősítve, a tálcát is felszereljük rá. A tálca különleges kialakításának köszönhetően megfelelően megtartja a fekvő babát, aki így nem tud leesni az eszközről és a mérés könnyen elvégezhető. A babamérleg tálcája anyagának köszönhetően nem okoz semmiféle kellemetlenséget a csöppségnek, ugyanis nem veszi fel a hideget és felülete sem kellemetlen tapintású.

Babamérleg bérlés - miért éri meg?

A babamérleg bérlés és vásárlás útján is beszerezhető, azonban minden szülőnek el kell döntenie, hogy melyik megoldás számára a jobb. A babamérleg vásárlás során a szülő egyszer ad ki nagyobb összeget és ezután szabadon használhatja az eszközt. A vásárlás remek lehetőség akkor, ha a szülők több gyermeket is terveznek, illetve akkor, ha a környezetükben ismernek olyan párt, akik szintén gyermekvállalást terveznek, így könnyen tovább tudják adni nekik az eszközt. 

A babamérleg bérlés azonban egy remek megoldás lehet akkor, ha a szülők nem terveznek több gyermeket vagy épp csak több idő elteltével tervezik a következő baba érkezését. Ekkor csupán rövid időre, körülbelül 3 hónapra van szükség a babamérlegre, így a szükséges, jó minőségű babamérleg bérlés útján beszerezhető, majd vissza is juttatható a bérbeadónak. 


A babamérleg bérlés vagy vásárlás minden babás szülő számára elengedhetetlen, ugyanis a súlyból könnyen megállapítható, ha valami probléma van a gyermek egészségével. Ha a baba mérése során szokatlan értékeket tapasztalsz, mindenképp fordulj orvoshoz!

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére