Jelenlegi hely

Mennyivel lesz kevesebb a levegőben a káros anyag? Ezt is mérik most

A buszok károsanyag-kibocsátását vizsgálják a Közlekedéstudományi Intézet munkatársai Miskolcon.

Bővebben: megnyitás után

 

A mérések most kezdődtek. A szakemberek a régi dízeles járművek károsanyag-kibocsátását hasonlítják össze az új CNG buszokéval. Az eredményekre ugyan még várni kell, de a laboratóriumvezető szerint a kétféle busz között nagy különbség lesz.

 

Először a régi buszokat nézik meg a szakemberek, utána pedig jöhetnek Miskolc új buszai, a CNG-k is.

Megállóba érkezik a régi dízeles busz. Utasokat viszont nem szállít. Hátul, a kipufogónál látszik is, hogy műszerek vannak rá felszerelve. Ez méri, hogy mennyi káros anyagot bocsájt ki, miközben a városban jár.

- A két üzem összehasonlításából arra lehet számítani, hogy a CNG üzemű autóbuszok a legtöbb komponens tekintetében jobbak lesznek, mint a dízel üzemű autóbusz – nyilatkoztaSzabados György, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. laboratóriumvezetője.

A vizsgálatot úgy kell elvégezni, hogy a busz terhelése és az útvonal is megfeleljen a valóságnak. Ezért például utasok helyett homokzsákokkal van tele a jármű. Ez a vizsgálat egyedülálló az országban. Miskolc az első, ahol ezzel a módszerrel mérik a buszokat.

- A lényeg az, hogy minden adat számszerűsítve lesz, tehát ki lehet azt mutatni, mondjuk tonnában, hogy mennyi az a kibocsátott részecske, amennyivel kevesebb kerül most már a városunk levegőjébe. Erről Juhász János, az MVK forgalomtámogatási osztályvezetője beszélt a Miskolc Televíziónak.

A városban 83 dízel és 75 új CNG busz jár. A mérést hamarosan az új buszokon is elvégzik majd. Az eredményekről későbbi híradásunkban beszámolunk majd.

Spilman Nóra / minap.hu

Fotó: Juhász Ákos

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.
Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Ugrás az oldal tetejére