Jelenlegi hely

Megbocsátás napja Miskolcon is – Lelki terheink letételéért

Ferenc pápa egy évvel ezelőtt indította útjára az irgalmasság szentévét, amelynek lezárására november 20-át jelölte meg.

 

Csatlakozva a Szentatya szándékához és az egész egyetemes egyház által szervezett eseményekhez, a Görögkatolikus Metropólia a megelőző napra, november 19-ére a Megbocsátás napját hirdeti meg.

Megbocsátás napját a görögkatolikus egyháznak azzal a szándékkal hívta életre, hogy megszólítsa azokat az embereket, akik életállapotuk következtében nem járulhatnak gyónáshoz, vagy valamilyen okból távol kerültek a gyónástól vagy netán magától az egyháztól is. Az irgalmasság szentéve különösen is ráirányította a figyelmünket ezekre a nehéz helyzetekre, amelyekben az egyháznak, a papoknak és minden keresztény embernek különösen is irgalmasnak kell lennie, és semmiképpen sem elutasítónak.

– A Megbocsátás napján ezt az irgalmat szeretnénk megélni és átadni – tájékoztatott közleményében a Miskolci Egyházmegye. – Az irgalmasságban és a megbocsátásban rejlő éltető, felszabadító erőre akarjuk ráirányítani a figyelmet. További célunk ezenfelül, hogy megszabadítsuk a gyónást és az egyházi személyekkel folytatott lelki beszélgetéseket az esetleges hozzájuk kötődő előítéletektől, rossz tapasztalatoktól, megmutatva azok emberséges, az életünket előrevivő, valódi oldalát.

megbocsatas_napja.jpg

Az ország területén több mint harminc helyen leülnek a fölszentelt atyák, hogy gyónásra vagy lelki beszélgetésre hívják a kereső embereket. Lehet, hogy ezen alkalommal is lesznek, akik nem kaphatnak föloldozást, de az őszinte, személyes, közvetlen beszélgetés akkor is sok kegyelmet fog közvetíteni számukra, hozzájárulva életük boldogulásához, lelki terheik letételéhez.

– Nem mindenütt templomokban kínáljuk ezt a lehetőséget, sőt, nem is mindig egyházi intézményeinkben, hiszen azt szeretnénk, ha minél több embertársunkhoz eljutna ez a meghívás, ha minél több ember részesülhetne a meghallgatottság örömében, Isten és az egyház szeretetének megtapasztalásában – emeli ki a közlemény.

A Megbocsátás napja egy nap a ráérős gyónásra vagy lelki beszélgetésre, a meghallgatásra, a befogadásra, szerető ölelésre. Egy nap, amikor beszélgetésre várják azokat, akik régóta vágynak erre, de azokat is, akik talán hirtelen ötlettel veszik rá magukat, hogy most leüljenek egy pap mellé. Várják azokat, akik hiányolják a gyónás kegyelmét, valamint azokat is, akik még nem érzik át annak fontosságát. Várják azokat is, akik nem gyónni, hanem csak beszélgetni szeretnének. Egyszóval várják mindazokat, akik szeretnék megtapasztalni azt az éltető, erőt adó, felemelő, bátorító, szabadító, békét hozó felismerést, hogy átöleli őket az Isten.

01buzateri_gorogkatolikus_150325ml_05.jpg

Nagyboldogasszonyról nevezett görögkatolikus székesegyház a Búza téren. Fotó: Mocsári László

A Megbocsátás napja minden településen vecsernyével (alkonyati istentisztelet) zárul, amelynek keretében levetítik a három hierarcha közös videóüzenetét.

A megbocsátás, az irgalmasság gyakorlása, a gyónásra és lelki beszélgetésre való lehetőség biztosítása azonban nem szorítható egyetlen nap keretei közé, az év többi napján is életünk része kell, hogy legyen. Éppen ezért a görögkatolikus egyház további segítséget is kíván nyújtani ebben. A Megbocsátás napjára, november 19-ére külön ingyenesen elérhető segédanyaggal készülnek, valamint az esemény Facebook-oldalán (facebook.com/megbocsatasnapja) és hamarosan induló weboldalán, a nappal kapcsolatos hasznos információkon túl, a témát kibontó írásokkal, videókkal, tanácsokkal, folyamatosan megújuló tartalmakkal szolgálnak majd.

Helyszínek a Miskolci Egyházmegye területén:
EDELÉNY – görögkatolikus templom (Újtemplom u. 2–4.)
ENCS – görögkatolikus parókia (Váci Mihály utca 36.)
MISKOLC – Nagyboldogasszonyról nevezett görögkatolikus székesegyház (Búza tér)
SAJÓPÁLFALA – görögkatolikus templom (Petőfi Sándor utca 1.)
SÁTORALJAÚJHELY – görögkatolikus templom (Kazincy Ferenc utca 49.)
SZERENCS – görögkatolikus templom (Ondi utca 11.).

minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére