Jelenlegi hely

Makk Károly filmrendező kapja az idei Jameson CineFest életműdíját

Makk Károly Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, a magyar filmtörténet egyik legjelentősebb alakja kapja az idén a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját.

 

Makk Károly nevéhez olyan, mára már klasszikussá vált művek fűződnek, mint a Liliomfi (1954), a Ház a sziklák alatt (1958), a Megszállottak (1961), az Elveszett Paradicsom (1962), a Szerelem (1971), az Egy erkölcsös éjszaka (1977), vagy az Egymásra nézve (1982) - olvasható a tájékoztatóban. 

 

makkkaroly_jamesoncinefest2.jpg

A rendező filmjeiben sorsok és történetek tucatjai elevenednek meg, a magyar múlt és jelen, a személyesen megélt történelem eseményei. A 90 éves Makk Károly nemzetközileg is elismert, a Liliomfi 1955-ös cannes-i premierje és a felújított Szerelem 2016-os Cannes Classics bemutatója egy világkarrier állomásait is jelölik. A Szerelem 1971-ben megkapta a zsűri díját Cannes-ban, a Macskajátékot 1972-ben Oscar-díjra jelölték.

egymasra_nezve_opt.jpg

 

 A rendező hosszú pályafutása alatt olyan magyar és világsztárokkal dolgozott együtt, mint Christopher Plummer, Maggie Smith, Michael Gambon, Darvas Iván, Krencsey Marianne, Törőcsik Mari, Pálos György, Psota Irén, Bessenyei Ferenc, Makay Margit, Cserhalmi György, Dajka Margit, Bulla Elma, Illés György, Tóth János, Szécsényi Ferenc, Déry Tibor, Örkény István vagy Bacsó Péter.

Mint írják, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról kiemelkedő magyar filmek és az 1956-os filmhíradók restaurálásával és ünnepi DVD-kiadásával emlékezik meg.

A Terror és forradalom 1949-1956 című tematikus DVD-sorozatban Makk Károly két klasszikusa, a Szerelem és az Egymásra nézve is helyet kapott. A teljes körűen restaurált Szerelem és Egymásra nézve filmeket a hazai közönség először szeptember 15-én láthatja a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Szerelem vetítése után Báron György filmesztéta beszélget a rendezővel. 

szerelem02_opt.jpg

A fesztivál CineClassics eseményének keretében első alkalommal mutatják be a MaNDA '56-os felújított filmhíradók DVD kiadványát is. A MaNDA Terror és forradalom 1949-1956 tematikus sorozatában eddig - az '56-os filmhíradók mellett - öt ötvenes évek tematikájú filmet restauráltak digitálisan. A tematikus sorozatban év végéig 9 db DVD jelenik meg, a játékfilmeken kívül a sorozat tartalmazza a Magyar Filmhíradó Évfolyam teljes 1956-os, négylemezes változatát is - írták a tájékoztatóban. 

A 13. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált szeptember 9. és 18. között rendezik meg, az idei versenyprogramban tizennyolc alkotás szerepel.

minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Miért nehéz a mindennapi rutin figyelemzavarral? Reggel elindulni, iskolába vagy munkába érkezni időben, elintézni a fontos dolgokat, nem elfelejteni az uzsonnás dobozt, a határidőt vagy a kulcsokat – ezek a napi rutinfeladatok sok embernek automatikusak. De figyelemzavarral élőknek gyakran épp ezek a kis dolgok jelentik a legnagyobb kihívást.
Ugrás az oldal tetejére