Jelenlegi hely

Libegő épült Lillafüreden

Átadták a Lillafüred és a Miskolchoz tartozó üdülőövezet fölött magasodó Jávorhegy között közlekedő libegőt, a turisztikai-idegenforgalmi beruházás csaknem 685 millió forintba került - tájékoztatta a felvonót működtető Libegőpark Kft. az MTI-t hétfőn.

Bővebben: megnyitás után

 

A budapesti Libegőpark kft. az Észak-Magyarországi Operatív Program Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése a konvergencia régiókban pályázaton nyert a projektre mintegy 480 millió forint vissza nem térítendő támogatást.

A libegő egy kilométer hosszan szállítja az utasokat a lillafüredi Erzsébet sétány menti kiinduló állomásról a 606 méter magas Jávorhegyre, a felvonó mellett kialakítottak egy rollerösvényt, valamint egy Oxigén nevű túraútvonalat is. A drótkötélpályás felvonó kora tavasztól üzemel majd, egyszerre több mint kétszáz ember szállíthat, a menetidő 11-12 perc.

A turisztikai attrakció kilenc embernek állandó, többeknek pedig ideiglenes munkahelyet biztosít.

A tájékoztatás kitér arra, hogy a 300 méter tengerszint feletti magasságban található Lillafüred klimatikus gyógyhely, ezért az Oxigén túraútvonal kímélő és gyógyító klímája rekreációra, sportolásra, kirándulásra egyaránt alkalmas. A hét kilométeres útszakaszon a látogatók megismerhetik a Bükk gazdag állat- és növényvilágát, a Szent István és Hajnalka forrást, valamint a környék zarándokhelyeit és a gyógyító köveket.

A rollerösvény pedig a lejtőkön, lankás vidéken használatos tereprollerekkel ma Magyarországon még újdonságnak számító szórakozást kínál az év minden napján.

mti.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Előzzük meg a bajt!  –  A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

Előzzük meg a bajt! – A nyári szünetben is legyenek biztonságban!

A nyári szünet alatt sok veszély leselkedik a gyerekekre, ilyenkor érdemes jobban odafigyelni rájuk. Ahhoz, hogy a nyár gondtalan legyen, felhívjuk a figyelmet néhány hasznos tudnivalóra.
Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Segítség, gluténérzékeny a gyerekem! - A gluténmentes étkezés szülői szemmel

Magyarországon a cöliákia becslések szerint a lakosság körülbelül 1%-át érinti, ami közel százezer embert jelent. A gluténmentes étrendet követők köre ennél tágabb: hazai adatok szerint a 15 éves és idősebb magyarok 1,8%-a követett gluténmentes diétát, a nem-cöliákiás gluténérzékenység pedig egyes becslések szerint már több százezer embert is érinthet. (1;2) Ezért a gluténmentes étkezés nem egy szűk, elszigetelt probléma, különösen akkor nem, ha a gyerekeket nézzük. Egy diagnózis vagy tartós étrendi korlátozás nemcsak a gyereket érinti, hanem az egész család hétköznapjait átrendezi: a bevásárlást, az uzsonnacsomagolást, az óvodai és iskolai ünnepeket, a menzával kapcsolatos döntéseket, a kirándulásokat és sokszor még azt is, hogy a szülő mennyire érzi biztonságban a gyerekét egy közösségi étkezési helyzetben.
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
Ugrás az oldal tetejére