Jelenlegi hely

Kanyaró – Lesz elég oltóanyag

A romániai járvány kapcsán miskolci orvosok  nyilatkoztak az itteni helyzetről

 
A betegség Romániában robbant ki az oltásellenesség miatt. Itthon, Csongrád megyében 41 embernél jelentkeztek kanyaróra utaló tünetek. Magyarországon 99 százalékos az átoltottság, ezért járvány nem törhet ki.

Egy időre nem érdemes Romániába utazni – onnan indult ki a járvány az oltásellenesség miatt. Februárban egy romániai állampolgár fertőzött Csongrád megyében, így került át a betegség hazánkba.

A MISEK infektológus főorvosa szerint itthon 15 év alatt csak behurcolt esetek fordultak elő.

– Magyarországon 2002 óta csak behurcolt eset fordult elő, előtte a 80-as évek végén volt utoljára ilyen járványszerű megbetegedés. Azt követően változtattak egyrészt az oltóanyagon, illetve az újraoltást is ekkor vezették be – mondta Horváth Éva.

A szakemberek szerint a kanyaró folyamatosan jelen van Európában, veszélyt és járványt azonban csak akkor és ott okoz, ahol a védőoltásokat megtagadják. Itthon az átoltottság világszínvonalú. A gyerekek 15 hónapos és 11 éves korban kapják meg.

– A védőnői hálózattal, illetve az ÁNTSZ-szel figyelünk rá, hogy minden védőoltást, ami Magyarországon kötelező, azt megkapják – ismertette Török Lajos gyermek háziorvos. – Nálunk tehát 99 százalékos az átoltottság, ez világszínvonalú, irigylik is tőlünk, és ezért nem volt eddig járványunk.

A romániai eset után mégis megnőtt a kereslet az oltóanyag iránt. A Szent Rókus Gyógyszertárban sem tudtak mindenkit kiszolgálni az utóbbi időszakban.

– Az elmúlt hetekben nagyon sokan keresték ezt az oltóanyagot, de nem tudtuk őket kiszolgálni – mondta Menszátor T. Ádám gyógyszerész, hozzátéve, hogy a holnapi naptól lesz majd elérhető nagyobb mennyiségben az oltóanyag. Előre vettek már fel rendeléseket, akik ezt leadták, azoknak biztosítani tudják.

Magyarországon nincs kanyarójárvány, azonban aki 1969. előtt született és nem esett át a betegségen, vagy 1969-1988 között született és csak egy oltást kapott, egyéni döntés alapján kérheti háziorvosától az oltás beadását. Nyíri László, a B.-A.-Z. Megyei Gyógyszerészi Kamara elnöke elmondta, gyakorlatilag teljes biztonsággal beszerezhető a gyógyszertárakban ez a fajta védőoltás.

Hétfőig tíz új kanyarógyanús esetet jelentettek az Országos Epidemiológiai Központnak, így február vége óta az országban 41 embernél jelentkeztek kanyaróra utaló tünetek.

Miskolc Televízió/minap.hu
|

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére