Jelenlegi hely

I. ARANYALMA MESENAP

Az I. Aranyalma Mesenap 2016. augusztus 27-én kerül megrendezésre a Szávitri Alapítvány szervezésében, Miskolcon, a Herman Ottó Múzeum Papszer úti épületében.

Rendezvényünket hagyományteremtő szándékkal hívjuk életre, bízva abban, hogy egyszerre nyújt hasznos és igényes szórakozási lehetőséget a miskolci családoknak, és a messzebbről érkező érdeklődőknek. A program teljes egészében a népmese, népi kézművesség, és népzene köré szerveződik, egész napos kikapcsolódást nyújtva a családok apraja-nagyjának. 
Nagy örömünkre a rendezvény előadói közé sikerült megnyerni Bajzáth Máriát, aki a Meseközpont szakmai vezetője, a Népmesekincstár Mesepedagógia Módszer kidolgozója és Agócs Gergelyt is, aki néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny főszervezője, rendezvényünk fővédnöke. Mellettük elkötelezett mesemondók, színészek és népzene pedagógusok szolgáltatják a magyar népmesék, népi játékok színe-javát. 
Délelőtt főként a gyerekek kerülnek a rendezvény fókuszába, a meséken kívül mondókázással, énekléssel, zenéléssel. Délután a szülőket és pedagógusokat ismertetjük meg az élőszavas meséléssel, beszélgetést szervezünk annak jelentőségéről, hasznosságáról és hatásairól. Este pedig a felnőttek számára igyekszünk feléleszteni a mesélés hagyományait, megidézni a fonók hangulatát ízes pajzán mesékkel, és az azt követő vidám táncházzal.
 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Ugrás az oldal tetejére