Jelenlegi hely

Hova tegyük a gyereket a nyári szünetben? – tábori áttekintő

Detektívképző, programozó, lovas, lézerharcos, sportos – ezek is szerepelnek a nyári táborok kínálatában.

Bővebben: megnyitás után

 

Ezen belül vannak napközisek és bentlakásosak is. Lehet találni már 15.000 forintért is, de a 30.000 fölöttiek sem ritkák. Több olyan is akad közöttük, amelyikre már csak néhány jelentkezőt várnak.

 

A kedvenc táborok között szerepel az, ahol minimális költséget igényel a tábori lét. Ilyenek voltak az Erzsébet táborok. Azért csak voltak, mert ezekre már nem lehet jelentkezni, megteltek. Pedig az Erzsébet programban több mint ötven tábort hirdettek meg. Már csak három olyan pályázati kiírás szerepel a honlapon, amelyre még jelentkezni lehetett.

A második kedvelt táborlehetőség a Vadasparké, ahol állatokkal foglalkozhatnak a gyerekek. Ott is megteltek a helyek, de ne csüggedjünk, van még néhány lehetőség!

 

Szinte minden intézmény táboroztat majd. Az önkormányzat Perecesen és Balatonmáriafürdőn kínál táborozási lehetőséget a gyerekeknek. A napközis perecesi tábor a 6-13 éves gyermekeknek június 27-én nyitja meg kapuit. Itt augusztus 5-ig kéthetes turnusokban vakációzhatnak a kisdiákok.

  • Az Ifjúsági és Szabadidő Ház (46/411-747) táncos tábort indít július elején a gyerekeknek. Ugyanitt lehet jelentkezni a Diósgyőri vár táboraira is, amik a lovas-íjászatba avatják be a kicsiket, valamint kutyás napköziben vehetnek részt saját ebeikkel a gyerekek.
  • A Kemény Dénes Városi Sportuszodában (46/560-454) a föld-víz-levegő táborban az úszás és a kalandpark használata mellett paintballozhatnak is a táborozók. Indítanak még olyan tábort, ahol a sátorozás élménye adja a táborozás sava-borsát.
  • A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár (46/503-126) nyári napközis táborában még miskolci költővel is találkozhatnak és beszélgethetnek az alsósok a kézműves foglalkozások mellett.
  • A Gárdonyi Géza Művelődési Házban (46/555-301) lézerharcot, buborékfocit és íjászatot szerveznek, ezentúl pedig a hagyományos baranta tábort is megrendezik.
  • A Görömbölyi Művelődési Ház (46/360-471) úszótábort szervez. Az ide jelentkezők még lovagolnak is majd.
  • A Diósgyőri Kézműves Alkotóházban (30/381-8595) a gyerekek a népi kismesterségekkel ismerkedhetnek meg. Kipróbálhatják a fazekas mesterséget, a tűzzománc készítését, a nemezelést, a kötélverést és a csuhézást.
  • Az Avalonban (46/200-240) focis táborban vehetnek részt a kicsik. A Maya játszóparkot pedig akár este 8 óráig is használhatják a táborozók a foglalkozások után.

 

Több érdekességre is rá lehet találni az interneten, így például detektívképző táborra, pályaorientációsra, vagy akár digitális fotósra. Továbbá még olyan plakátra is, ami azt hirdeti: „Játsszunk cirkuszosat!”. Kapusi Szabolcs bábszínész táborának célja, hogy a gyerekek megismerjék a klasszikus cirkusz világát. Ebben zsonglőrök, artisták és játékmesterek lesznek segítségére.

Másik érdekesség még, hogy indul programozó tábor, ahol a gyerekek kedvenc világukba csöppenhetnek. A hét turnus négy tematikára épül, amik közül egyik az általuk ismert MineCraft lesz.

A VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház  napközis tábort nem szervez, ott két bentlakásosra lehet feliratkozni.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére