Jelenlegi hely

Fotókönyv: személyes ajándék pillanatok alatt

A fényképek tulajdonképpen emlékeink lenyomatai, melyeket hosszú évtizedeken keresztül magunkkal hordozhatunk. Még jobb, ha ezeket a fotókat esztétikus könyvekbe, albumokba rendezzük, hiszen az élmények felidézése így még egyszerűbb.

Rendszerezett emlékek

Az emlékezet sok szempontból fontos, hiszen ezek a tapasztalatok tesznek minket azzá, amik vagyunk. Az ember élete során sok fontos pillanatnak a részese, ám adott esetben a memória akár telítődhet is, így bizonyos élmények a feledés homályába vesznek. Ezért is lehet fontos, hogy ezeket a momentumokat valamilyen formában rögzítsük és természetesen többek között ezen elképzelés mentén alakult ki a fényképészet tudománya is, mely ma már lényegében mindenki számára elérhető.

A fotók és fényképalbumok már hosszú évtizedek óta fontos részét képezik a családi archívumnak, az emlékek rögzíthetősége pedig talán sosem volt annyira egyszerű, mint manapság. Az okos eszközök világában lényegében mindenki zsebében lapul egy kamera, mellyel bármit rögzíthet. Egy ennyire digitalizált környezetben persze a papír alapú fotók és albumok már kevesebbet jelentenek, holott erre is léteznek modern megoldások. Ilyen például a Sooters fotókönyv szerkesztő felülete is.

Modern albumok minden alkalomra

Egy fényképalbum és fotókönyv bár sokban hasonlít egymásra, nem feltétlenül összekeverendő. Ha úgy tetszik akkor utóbb az előbbi egy modernebb kiadása. A klasszikus fotóalbumok természetesen ma is népszerűek, hiszen a kinyomtatott fényképek elrendezése, ragasztgatása vagy akár a különböző megjegyzések hozzáadása már önmagában is jó móka. A fotókönyv ehhez képest digitalizáltabb megoldást kínál, de a megalkotása legalább akkora öröm.

Ebben az esetben ugyanis lényegében arról van szó, hogy a kiválogatott, adott esetben megszerkesztett és egy online felületre feltöltött képekből közvetlenül kerül nyomtatásra a fotókönyv. Ez amellett, hogy egy egyszerűbb gyártási folyamatot garantál, a tartósság és egyediség tekintetében is kiemelkedő. Az elérhető alapanyagok, sablonok és könyvtípusok közül szabadon választva pedig mi magunk alkothatjuk meg emlékeink esztétikus gyűjteményét.

Gondos tervezés, egyszerű szerkesztés

A fotókönyv gyártása során az egyik legfontosabb megelőző lépés a megfelelő képek kiválasztása. Mivel fotóink többsége ma már digitális, vagy akár az analóg fotók is digitalizálhatók, ez nem túl bonyolult feladat, legalábbis ami a technikai részét illeti. Ha ezzel megvagyunk, érdemes lehet átgondolni, hogy milyen fotókönyvet szeretnék létrehozni: egy tematikus alakom köré épülő kiadvány, esetleg egy általánosabb, különféle emlékeket tartalmazó füzet - a lehetőség mindenre adott?

Az előkészületek után kiválaszthatjuk az elérhető sablonok és kiadványok közül, hogy az adott célhoz melyik a legmegfelelőbb. Mivel az anyagok, a kötés és természetesen a design tekintetében is választhatunk, ezzel akár több időt is eltölthetünk, mint a gyártás elindításával. Ha azonban minden összeállt, valóban pár kattintással, pillanatok alatt rendelhetjük meg a megálmodott fotókönyvet, mely aztán várhatóan néhány napon belül hozzánk is kerül.

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.
Ugrás az oldal tetejére