Jelenlegi hely

Folytatódik a diósgyőri vár rekonstrukciója

Uniós és állami forrásból több milliárd forint jut a várhatóan jövőre megkezdődő munkákra – mondta el Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere szerdán sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a közönségdíjas, megújult arculatot is.

 

Történelmi pompájában részben már 2014 nyarára megújult a diósgyőri vár, amely néhány várfal kivételével jószerivel újjáépült, az akkori munkákra zömmel uniós forrásból 2 milliárd 714 millió forintot fordítottak.

 

 

diosgyori_var_osszel.jpg

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly jelentette be Miskolcon, hogy a Modern városok program keretében a diósgyőri vár rekonstrukciója és a hozzá kapcsolódó fejlesztések is folytatódnak, a 6 milliárd forintos beruházáshoz 4,5 milliárd forintot az állam áll.

Kiss Gábor alpolgármester a szerdai sajtótájékoztatót követően az MTI-nek úgy fogalmazott: 1,5 milliárd forint uniós forrásból és jelentős kormányzati támogatásból kezdődhet majd meg a munka, amely a tervek szerint két évig tart.

diosgyorvar_sajtotaj_161109ml_2.jpg

Fotó: Mocsári László

Rekonstruálják a vár árkát, Európában alig van olyan vár, amelynek árkában ma még víz van, a diósgyőriben lesz és ez különleges hangulatot teremt – mondta az alpolgármester, aki arra is kitért, hogy a tervek szerint a vár környezete is megújul.

Épül a Szinva patak fölött egy új híd, fejlesztik a várhoz vezető utakat és az ottani parkolókat is – tette hozzá, megjegyezve: Miskolc célja az, hogy a rekonstrukció ideje alatt a vár „működjön”, a látogatókat a beruházások ne akadályozzák.

Kiss Gábor kitért arra is, hogy míg a várat a korábbi rekonstrukció előtt évente 20-30 ezren látogatták, addig most már több mint 125 ezren.

diosgyorvar_sajtotaj_161109ml_5.jpg

Novák Irén, a diósgyőri várat üzemeltető Miskolci Kulturális Központ Nonprofit kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy a „vár arculata” november elején debütált az új honlappal, ennek célja az volt, hogy előtérbe állítsa az erődítmény egyedülálló hangulatát, rávilágítson értékeire, amelyek összekötik a történelmi alakok sorsát a ma embereivel.

Új ismeretterjesztő kiadványok, megújult logó, teljesen megújult honlap – arculatot váltott a felújított Diósgyőr vára. Az új küllem közönségdíjasként mutatkozott be. Igazi miskolci sikertörténetként, hiszen az egyedülálló és kivételes vár arculatát miskolci cég készítette.

diosgyorvar_sajtotaj_161109ml_11.jpg

– Miskolciként visszagondoltam arra, amikor gyerekként legelőször látogattam a diósgyőri várba, és emlékszem, hogy akkor a vár még egy egészen más arcát mutatta a látogatóknak. Úgy gondolom, hogy a diósgyőri vár Miskolc emblematikus helyszíne, ami folyamatosan fejlődik – fogalmazott Jeney Ákos, az MGL ügyvezetője.

diosgyori_var_megujult_honlap.png

Megújult a diósgyőri vár honlapja is

A várat történelmi források 1340-ben már királynéi javadalomként említik, és akkortájt kezdődött meg a négy saroktornyos, szabályos négyzet alaprajzú gótikus vár királyi pompájú kiépítése. Nagy Lajos király 1364-ben nagy birtokrészt csatolt a várhoz, amelyet aztán pompás, gótikus királyi várkastéllyá épített ki. Buda, Visegrád és Zólyom mellett így Diósgyőr is királyi székhellyé lett, különösen az után vált jelentőssé, hogy I. Lajos a lengyel királyi trónt is elfoglalta.

diosgyorvar_sajtotaj_161109ml_8.jpg

Ettől kezdve egész udvartartásával évente több hónapot töltött itt, ahol olyan fontos történelmi események is zajlottak, mint 1381-ben a velencei háborút lezáró turini béke ratifikálása. Lajos király halála után Diósgyőr a továbbiakban a királynék javadalma volt, 1526-ig hat királyné, köztük Mátyás felesége, Beatrix jegyajándékba kapott vidéki rezidenciájaként szolgált, ezért is emlegették Diósgyőr várát a királynék váraként.

diosgyorvar_sajtotaj_161109ml_10.jpg

Az 1526-os mohácsi csatavesztés Diósgyőr életében is jelentős fordulópont volt, ettől kezdve zálogos bérlőké lett, majd Eger eleste után végvárrá alakult, 1702-ben a kincstár tulajdonába került, de újjáépítése elmaradt. Miután minden hadászati értékét elvesztette, elhagyatottan pusztult, a 19. századi metszetek már csak romokat mutattak.

Merecicki-Kiss Judit/minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére