Jelenlegi hely

Ezer okos vízórát szerel fel a MIVÍZ április közepéig

Ezer okos vízórát szerelnek fel a MIVÍZ munkatársai április közepéig, önkormányzati intézményekben és bérlakásokban.

 

Miskolc kiemelt partnere az okos mérést tesztelő országos mintaprogramnak. Az okos mérők adatai egy központba érkeznek be, de a lakosság akár okos telefonon is ellenőrizheti saját fogyasztását és a hibákról is azonnal értesülhet.

– A szennyvíziszapot felhasználjuk energiatermelésre, a lefojtott szeméttelepünkből származó gázt a közelben lévő lakótelep fűtésére használjuk, valamint van egy biomassza telepünk is – Kriza Ákos még tavaly novemberben Budapesten beszélt azokról a fejlesztésekről, amelyeknek köszönhetően Miskolc egyre inkább energiatakarékos és környezetbarát város. A polgármester akkor azt mondta, 2008-hoz képest a szén-dioxid kibocsátás 40 százalékkal csökkent Miskolcon.

okosora_1.jpg

Ekkor mutatták be azt az ún. okos mérőt is, melynek segítségével nem kell mérőóraállást diktálni, hiszen a mérők küldik el a havi óraállást a szolgáltatónak. Miskolc kiemelt partnere az okos mérést tesztelő országos mintaprogramnak.

Ma már a MIVÍZ telephelyén programozzák, vagy – ahogy a szakemberek mondják – okosítják a mérőórákat. 177 közintézményben és csaknem 500 bérlakásban lesznek ilyen okos órák. Az órát leolvasni sem kell, a jeladóval az adatok és az esetleges hibák is egyenesen a központba futnak be. De a fogyasztó akár okostelefonon is ellenőrizheti ezeket.

okosora_3.jpg

Viszokai János, a MIVÍZ Kft. szolgáltatási igazgatója rámutatott, ha például egy család elmegy több hétre nyaralni, és ekkor történik egy csőtörés vagy a csapot nyitva hagyják és csöpög, akkor erről kaphat információt, és meg tudja tenni a kellő intézkedéseket. Hozzátette, ehhez pusztán regisztrálnia kell a felhasználónak.

okosora_5.jpg

Az okos mérőkkel a jövőben az önkormányzat is folyamatosan figyelni tudja a tulajdonában lévő cégek és bérlakások víz-, gáz- és távhő-fogyasztását.

– Ez gyakorlatilag egy első lépés. Az a célunk, hogy középtávon a teljes várost el tudjuk látni ilyen okos mérőkkel és ezen keresztül folyamatos energetikai menedzsmentet és szolgáltatási színvonal javulást tudjunk elérni – emelte ki Vécsi György polgármesteri biztos.

okosora_6.jpg

A Központi Okos Mérés Kft. több mint 60 ezer okos mérőórát helyez üzembe az országban. A szakemberek március második felében, április elején szerelik fel a lakossági okos mérőket Miskolcon. Ez a lakosság számára ingyenes.

Miskolc Televízió/minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.
Ugrás az oldal tetejére