Jelenlegi hely

Elérkezett a szén-monoxid mérgezések ideje!

A hideg idő beálltával egyre többen kapcsolják be otthonaikban a fűtést, azonban nagy veszélynek teszi ki magát és családját az, aki elmulasztja a fűtőberendezések évenkénti felülvizsgálatát!

 

 

A szénmonoxid-mérgezés az egyik leggyakrabban előforduló háztartási baleset hazánkban: évente átlagosan 400 embert érint, és több mint tíz halálos áldozatot szed. Ennek ellenére nem fordítunk elég figyelmet a szén-monoxid veszélyeire, és a mérgezés intő jeleire. - írja közleményében a TIGÁZ.

 

 

monoxid2.jpg

 

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint 2014-ben szén-monoxid veszély miatt 430 esetben riasztották a tűzoltókat, 355-en szenvedtek mérgezést, és tizenketten vesztették életüket. Ezek a számok arról tanúskodnak, hogy nem mindig vesszük elég komolyan a nyílt égésterű gázfogyasztó készülékek működési rendellenességeivel járó veszélyeket.

co_mergezes.jpg

Fontos tudni, hogy szénmonoxid-mérgezés nem csak gázfogyasztó készülékeknél fordulhat elő, hanem minden olyan készülék esetében, amelynek a működése során égéstermék keletkezik (többek között éghető cseppfolyós halmazállapotú anyag elégetésekor, illetve fa vagy vegyes tüzelésű kazánoknál, kandallóknál is).

Az elégetett anyagtól függetlenül a szellőztetés nélküli, vagy rosszul szellőző helyiségben használt tüzelőberendezés, a nem rendeltetésszerűen működtetett tüzelőberendezés, a tüzelőberendezéssel párhuzamosan működtetett pára vagy egyéb elszívó berendezések, az eldugult, repedt falazatú égéstermék elvezetők mind-mind égéstermék visszaáramlást okozhatnak, amelynek egyenes következménye lehet a szénmonoxid mérgezés.

A tavaly előtt mérgezésben érintett háztartások mindössze 50%-ában volt szénmonoxid-érzékelő, annak ellenére, hogy a készülék segíthet a halálos balesetek elkerülésében: az elmúlt négy évben nem történt haláleset olyan háztartásban, ahol CO-érzékelő volt. De mi a helyzet abban az esetben, ha a lakásunkban nincs szénmonoxid-jelző? Gondos odafigyeléssel, előrelátó intézkedésekkel és a tünetek ismeretével elkerülhetőek a halálos mérgezések. 

szenmonoxid_fejfajas.jpg

 

Milyen tünetei lehetnek a szénmonoxid-mérgezésnek?

A CO-mérgezés kezdeti jelei lehetnek például a lüktető fejfájás, erős fülzúgás, szédülés, hányinger, hányás, kábultság vagy zavarodottság. Ezeket a tüneteket sok esetben még szakemberek is összekeverhetik megfázásos vagy gyomorrontásos tünetekkel. Fontos, hogy már ezeket a kezdeti tüneteket is komolyan vegyük, különben további, komolyabb hatások jelentkezhetnek, amelyeknél már nem biztos, hogy védekezni tudunk. Ilyen lehet például: végtagrángás, görcs, szájzár, szívritmuszavar, vagy a vérnyomás drasztikus csökkenése, végül pedig az eszméletlen állapot, a reflexek teljes megszűnése és a légzésbénulás. Mérgezés esetén lényegesen veszélyeztetettebbek a csecsemők, a gyermekek, a várandós anyák, az idősek és a légzési problémákkal küzdők.

3485_3404_3346_co_meres_jegcsarnok.jpg

A szénmonoxid-mérgezés - ha nem is következik be halál – akár agykárosodáshoz, bénuláshoz, látászavarokhoz is vezethet, ezért kiemelten fontos a mérgezés mielőbbi megszűntetése. A szénmonoxid-mérgezett beteget –azonnali teljes körű szellőztetés mellett - először ki kell juttatni a mérgezett helyiségből, friss levegőt kell adni és szükség esetén lélegeztetni. (Még a segítségnyújtás során is figyelni kell arra, hogy a magas CO koncentrációjú helységbe csak megfelelő védőfelszerelésben lehet belépni, ellenkező esetben, aki segíteni akar, maga is áldozattá válhat.) A lehető legrövidebb időn belül kérjünk szakszerű segítséget, értesítsük a katasztrófavédelmet és a mentőket az ismert segélyhívó számokon. Amennyiben lehetőségünk van a tüzelő-fűtő berendezés biztonságos lekapcsolására, a szellőztetésre és a gázrendszer főcsapjának elzárására, ezeket is tegyük meg.

minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Ugrás az oldal tetejére