Jelenlegi hely

Csökken a baromfihús és a tojás áfája januártól

A baromfihús és az étkezési tojás általános forgalmi adója (áfa) 5 százalékra csökken 2017. január 1-jén.

 

 

Csorbai Attila, a Baromfi termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója elmondta, a kedvezményes áfakulcs alkalmazását régóta szorgalmazta a szakmai szervezet.

 

 

tojas_tej.jpg

 

Azzal, hogy a mostani 27 százalékról 5 százalékra mérséklődik az áfa nőhet a belföldi baromfihús- és tojásfogyasztás,  csökkenhet a szürke- és a feketegazdaság aránya a termékpályán. A hús esetében az adócsökkentés egyenlő versenyesélyt teremt az ágazatnak, miután ez év január 1-jétől csak a sertés tőkehúsok adótartalma csökkent.

A baromfitermékek áfájának csökkentése országosan mintegy 55 milliárd forint fogyasztói megtakarítást jelenthet - közölte a BTT elnök-igazgatója.

A szakmai szervezet forgalmazási adataiból kalkulálva a magyar fogyasztók átlagosan évi 23 344 forintot költenek baromfihúsra, ebből csirkehúsra 16 793 forintot - mondta. 

Amennyiben változatlan keresleti és kínálati feltételek lesznek jövőre is, és a fogyasztás szerkezetében nem történik változás, úgy jövőre ez a kiadás 4045 forinttal csökken, egy négytagú család havi 1350 forintot takaríthat meg - jegyezte meg Csorbai Attila. 

Hozzátette: ma Magyarországon egy ember évente mintegy 30-32 kilogramm baromfihúst fogyaszt el, ha ehhez a különféle baromfihús készítményeket - például a felvágottakat - is hozzászámítják, akkor a fogyasztás mintegy 40 kilogramm évente és fejenként.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerinti tojásfogyasztási adatokkal számolva mintegy 8600 forint körüli összeget költenek az emberek tojásra egy évben, ez az áfacsökkentés hatására 7110 forintra csökkenhet 2017-ben.

A szakember szerint így jövőre a mostani darabonként 40 forint helyett 33 forint lesz a legolcsóbb fehérjeforrás darabja, illetve 2017-ben ugyanakkora összegért 215 tojás helyett 260 darabot vehetnek a vásárlók.

MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére