Jelenlegi hely

A családi kedvezmény mellett is igényelni lehet majd az első házasok adókedvezményét

Ha az Országgyűlés elfogadja az adótörvények javasolt módosítását, akkor az első házasoknak 24 hónapig – a családi kedvezmény mellett is – jár a havi 5 ezer forintnyi, első házasoknak járó adókedvezmény – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium vasárnap az MTI-vel.

A közlemény szerint ha az Országgyűlés megszavazza az adócsomagot, akkor az új szabály már a 2014. december 31-ét követően megkötött frigyek esetében is alkalmazható lesz.

Így azok a házaspárok, akiknek tavaly gyermeke született, a 2015-ös szja-bevallásukat egy egyszerű önellenőrzéssel módosíthatják. A nyomtatvány beérkezésétől számított 30 napon belül már meg is kapják a havi 5 ezer forintos „állami nászajándékot” – tették hozzá.

Az adócsomag elfogadásával a kedvezmény a boldogító igen kimondását követő hónaptól 24 hónapig érvényesíthető – még akkor is, ha az esküvőt követően a feleség egyben kismamává is válik. A havi 5 ezer forintos adókedvezmény akkor jár, ha legalább az egyik házastárs első házasságát köti – írták.

Közölték azt is, hogy az szja-bevallások adatai szerint 2015-ben majd 22 ezer ifjú házas vette igénybe a havi 5 ezer forintos állami nászajándékot, amellyel összességében 500 millió forintot spóroltak. A KSH nyilvántartása alapján tavaly 46 ezer házasságot kötöttek, vagyis a tavaly kötött frigyek kevesebb mint felében vették csak igénybe a kedvezményt.

MTI.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére