Jelenlegi hely

Az önfeledt táncolás felére csökkenti a szívproblémák miatti halálozás kockázatát

Az intenzív, önfeledt táncolás csaknem felére csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát a negyven év feletti korosztály körében - állapították meg kutatók a témával világon elsőként foglalkozó tanulmányukban.

Bővebben: megnyitás után

 

A Nyugat-Sydney-i Egyetem és a Sydney-i Egyetem kutatói több mint 48 ezer egészséges nagy-britanniai lakos adatait elemezték 1994 és 2008 között, azt vizsgálva, hogy a testmozgás milyen hatással van az egészségükre.

Az American Journal of Preventive Medicine című folyóiratban közölt tanulmány a világon elsőként vizsgálta a tánc és a szívbetegségek miatti halálozás közötti kapcsolatot.

Az eredmények szerint a táncos lábú résztvevőknél 46 százalékkal alacsonyabb volt a kardiovaszkuláris betegségek miatti halálozás kockázata a vizsgált időszakban, mint azoknál, akik csak ritkán, vagy soha nem táncoltak.

A jelentős rizikócsökkenés azonban csak azoknál az alanyoknál volt megfigyelhető, akik legalább kicsit lihegtek, vagy megizzadtak tánc közben, és nem csupán ímmel-ámmal mozogtak.

„Nem szabad alulértékelnünk a táncban rejlő játékos társadalmi interakciókat, amelyek, ha intenzív testmozgással párosulnak, rendkívül hatékony stresszoldók lehetnek és hozzájárulhatnak a szív egészségének megőrzéséhez” - mondta Emmanuel Stamatakis, a Sydney-i Egyetem munkatársa.

A kutatást vezető Dafna Merom, a Nyugat-Sydney-i Egyetem tanára arra is rámutatott, hogy bizonyos táncfajták az igen hatékony intervall edzések intenzitását idézik. „A táncos ráadásul gyakran örökre táncos marad, vagyis nincsen az a fajta kiszállás és újrakezdés, amit az edzőtermekben látni” - idézte a szakembert a Medicalxpress című egészségügyi portál.

MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Ugrás az oldal tetejére