Jelenlegi hely

Az első 1000 nap – A gyermek egészséges jövője az édesanya kezében

A konferencián szó esett egyebek mellett a gyermekek egészséges jövőjéről és a női szerepekről.

Bővebben: megnyitás után

 

      Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet által Családbarát Ország 2015 címmel kiírt pályázati felhíváson a Miskolci Gráciák Egyesületének Nő az egészség értéke című pályázata egymillió forint összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesült.

 

A 2010-es évek nagy jelentőségű felfedezése, hogy az élet első 1000 napja (a fogantatástól két éves korig tartó időszak), óriási fontosságú a gyermekek hosszú távú egészsége, szellemi fejlődése szempontjából. A jelenségre a szakirodalom a „metabolikus programozás” kifejezést használja. Kiderült, hogy elsősorban az édesanya kezében lévő környezeti hatások jó vagy káros irányú hatást fejtenek ki.

 

Kezdetben a saját életmódjával, étrendjével, „jól létével”, azaz pszichés és szomatikus egészségével, a gyermek megszületését követően a táplálással, széles körű gondozással hathat a hormon-, anyagcsere-, emésztő-, és immun-funkciók fejlődésére, érésére.

 

A felfedezés nagy meglepetése, hogy az öröklött, genetikai adottságink egy része az első 1000 napban még befolyásolható, nem kőbe vésett. Javíthatjuk a szellemi képességek kibontakozását, csökkenthetjük az allergiás betegségek, a diabetes, az elhízás, a szív és érrendszeri kórképek hosszú távú kockázatát.

 

A Miskolci Gráciák hívja és várja a leendő és jelenlegi édesanyákat, és nagymamákat, hogy korszerű tartalommal töltsék meg azt a régen ismert tényt, hogy a várandósság alatt a magzat fejlődésére kell elsősorban figyelemmel lenniük, kiegyensúlyozott táplálással, fegyelmezett életmóddal, örömteli várakozással. S ezt a szoros „együttműködést” kétéves korig folytatni érdemes. A gyermekek zavartalan fejlődése, hosszú távú egészsége lesz rá a köszönet.

minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére