Jelenlegi hely

Alice Csodaországban

A pandémia a színházi előadások elhalasztását, törlését hozta. A Művészetek Házában a legtöbb előadás új időpontban kerül megtartásra. Az egyik ilyen elmaradt előadás az Alice Csodaországban.

Musical két felvonásban a Múzsák Társulat és a Váci Dunakanyar Színház közös produkciója.
Lewis Carroll, a viktoriánus Anglia közismert írója, fizika és matemetika profeszszora nem véletlenül lett világhírű. Könyve az Alice Csodaországban méltán maradt mindmáig a gyerekek és a felnőttek kedvelt olvasmánya. Carroll emblematikus alakjai: a fehér Nyúl, aki örökös időzavarban rohan végig a mesén, a Kalapos és Április Bolondja játékos filozófiai vitái, a Szívkirálynő, akiben az éppen uralkodó Viktória királynőt figurázta ki, és maga Alice, aki hol parányira megy össze, hol óriásira nyúlik, és aki végül, mint kritikusan gondolkodó, bátor felnőtt keveredik ki a meséből, valamennyiünk kedvencei lettek és maradnak.

Az előadás rávilágít arra, hogy Csodaország valójában itt van körülöttünk, benne élünk, és ha megtanuljuk látni, és észrevenni a létezés mindennapi nagyszerűségét, kalandosságát, jobban megértjük önmagunkat, és a minket körülvevő világot. 

Ha az új időpont nem megfelelő az Ön számára, lehetőség van arra, hogy MKK AJÁNDÉKUTALVÁNY formájában kérje vissza a jegyek árát. Az utalvány egy évig felhasználható, és ehhez kapcsolódóan rendkívüli, 50% kedvezményt biztosítanak egy későbbi előadás árából.

További információk a Művészetek Háza web oldalán található. https://muhamiskolc.hu/thuroczy-katalin-arany-tamas-alice-csodaorszagban

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére