Mérföldkőhöz érkeztünk!
Az elmúlt évek során száz meg száz állatka (kutyusok, cicák, madarak, Magyar Hucul Ménes-Tenyeremen viszlek át a télen) életét tettük szebbé, mentettük meg. Amikor az ember az állatvédelem útjára lép, gyermeki rajongással, fáradhatatlannak gondolva önmagát, idealista mivoltában elképzelhetetlennek tartja, hogy a világot megváltoztatni nem tudja az állatok számára.
Telnek az évek, és a sok-sok fájdalom, veszteség, csalódottság, szélmalomharc, hajnali csendet megszakító ébresztőóraként jelez.
Ez így nem mehet tovább!
Hónapokkal ezelőtt, közel egy éve talán, megfogalmazódott néhányunkban, hogy másképp kell tenni. Hogy felvértezve a hegynek lábánál állva hinni és merni, elindulni másik úton.
Ebben a formában, ahogyan a maroknyi csapatunk, ahogyan a tucat szervezet küzd, egy örökkévaló küzdelem az állatok mentése. Az állatok jövőjének szebbé tétele hol sikerül, hol nem.
Amikor hiába sok-sok segélykiáltás. Amikor a híradó hétről hétre állatkínzásról ad hírt, még mindig nem elég hangosan! Amikor a jog nem engedi, hogy segíts, mert mindig van egy-egy apró betűs rész, mely az igazat tenyérbe nem helyezi. Amikor a volt gazda pórázon fogja hozzá leghűségesebb barátját, és elindul vele a gyepmesteri telepre, mondván már nem kell. Amikor a rács bezárul, és soha többé onnan nincsen kiút. Menhelyeken és gyepmesteri telepeken, az útszéli ároknak partján, az erdő mélyén érkeznek világunkba ezek a csodálatos lelkek.
De minek?
Ugye, nagyon csúnyán hangzik ez a kérdés, ám ha ránézünk a körülöttünk történő eseményekre, ha elég bátrak vagyunk, hogy betekintést nyerjünk az állatvédelem mély és tátongó üregébe, ha fel merjük venni a kesztyűt, és magunk fölé helyezzük az állatok mentését, annak velejáróit, a keserűt, a mélységét, az örömteli pillanatait, a lemondásokkal együtt, és úgy istenigazából megéljük a malomnak harcát a szélviharban, már egészen közelinek és jogosnak fogjuk érezni a kérdést „de minek?”
Úgy véljük, hogy az állatmentés alfája és omegája az IVARTALANÍTÁS.
Néhány kutyus a gondozásunkban. 
:) Amint ők kirepülnek, mi ebben a formában, ahogyan tevékenykedünk, az állatok mentésétől búcsúzunk, és az IVARTALANÍTÁSRA, mint szükségszerű, mint a változás eszközére fókuszálni kívánunk.
Értük, akik világunkba csöppennének, szenvedésre, emberi kéz általi ütlegelésre születnének, vagy ahogyan fentebb írtuk, a gyepmesteri telepen érne véget földi utazásuk. Értük, akik már itt vannak, akikért megannyi állatvédő küzd, küzd az életükért, jólétükért. Hogy nagyobb esélyük legyen szerető otthonra lelni.
Egy nap, nagyon hosszú évek múltán a nullához közelíteni a kóbor állatok száma a cél. Így hát ezen az ösvényen kívánunk tovább lépkedni.
Veled, veletek! :)
A kampányunkról hamarosan itt olvashatsz: ...
