Jelenlegi hely

A 10 legjobb olvasást segítő gyerekkönyv!

Ha az ember épp csak most tanul olvasni, olyan mesére van szüksége, ami egyszerű, könnyen érthető, mókás, játszva tanít… Itt is megvannak a jól bevált klasszikusok!

Ha az a célunk, hogy segítsünk kisgyerekünknek megtanulni olvasni, nem érdemes a legújabb trendeket követni. Inkább azt derítsük ki, hogy mi az, ami eddig bevált, és miért. Az olvasás tanulás olyan terep, ahol nem szabad kísérletezni, sokféle módszerbe belevágni, mert csak összezavarjuk a kicsit, aki épp élete egyik legfontosabb feladata előtt áll. 

TIPPFigyeljünk oda rá, hogy a közös olvasás, amennyire lehet, mindig nyugodt, vidám légkörben történjen! Mi is nyugodjunk le, ha kell, igyunk egy kávét vagy dobjunk be egy sütit előtte, hogy ne a stressz és a türelmetlenség nyomja rá a bélyegét a közös programra. Dicsérjünk sokat, és mindig úgy javítsuk ki a kicsit, hogy az ne legyen bántó, elszomorító a számára! Ez nagyon fontos, mert ha most megutálja az olvasást, lehet, hogy soha többé nem fogja megszeretni.

Legjobb, ha segédanyagok tekintetében a tanító nénikre hagyatkozunk, akik évtizedek rutinjának köszönhetően tudják már, hogy melyik könyv válik be erre a célra, és melyik nem.  Lehet egy mesekönyv gyönyörű, izgalmas, trendi - de ettől még tökéletesen alkalmatlan az olvasás gyakorlására. Az ilyet tartsuk fenn esti mesének vagy használjuk délutáni lapozgatáshoz, nézegetéshez. Az olvasni tanító könyveknél más szempontok a fontosak: az egyszerűség, egyértelműség, következetesség (például a betűk, mondatok külalakjában) és a fokozatosan építkező "tudásanyag".  

TIPP: Bátran kérj segítséget a tanító nénitől, hogyan segíthetnél a gyerekednek gyakorolni az olvasást! Optimális esetben van valami jól bevált ötlete, amit kipróbálhattok otthon, legrosszabb esetben pedig (ha semmit nem tud mondani), legalább kiderült, mennyire van képben...

Lássuk a top 10-et!

Varga Katalin - Gőgös Gúnár Gedeon

Balázs Ágnes - Mesélő ABC

Richard Scarry - Tesz-vesz város A-tól Z-ig

Zdeněk Miler, Eduard Petiska - A világ leggazdagabb verebe

Paulette Bourgeois, Brenda Clark - Franklin és a nagyfiú

Bálint Ágnes - Kukori és Kotkoda - A végtelen giliszta és más történetek

Csukás István - A téli tücsök meséi

Bálint Ágnes - Szeleburdi család

Benedek Elek - A vitéz szabólegény

Bálint Ágnes – Hajónapló

 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére