Az Otthon Segítünk Alapítvány segítségét először a harmadik lányom Dalma születésekor kértem. Meg is érkezett az alapítványtól a segítő angyalunk, Marcsikánk. Mi már csak így hívjuk, mert nagyon kedves a szívünknek. Nagy megnyugvás volt a számomra, igazi kikapcsolódás, hogy a vizsgálatok idején várt a lánykámmal a váróban, és utána a játszótéren kirúghattunk a hámból. Mintha ezen alkalmakkor, egyik kedves barátnőmmel keríthettem volna alkalmat találkozni. Én mindenáron felül akartam múlni, még önmagamat is, hogy bebizonyíthassam magamnak, jó anya vagyok. Elvártam magamtól az örökös patikai rendet és tisztaságot. Dúltam, ha egy játék eldobva hevert. És persze minden estére friss csodák a terülj – terülj asztalkán. Ja és a gyerekeim, minden nyiffanására lelkesen ugorjak, ahogy az a tv reklámokban is példázva van.
A sok türelem, figyelmes bátorítás, megértő megnyugtatás, lelassított. Megmutatta, hogy könyörtelen, teljesíthetetlen elvárásokat állítottam magamnak, ami felőrölt, és egyre erősítette a bűntudatot és az elégedetlenkedést. Ráeszméltem, hogy elég egyszerűen letennem az elvárásaimat, a bűntudatomat. Azóta elindultam a türelem, és a megértés útján. Megértő, türelmes tudok lenni magammal, így a gyermekeimmel is. Van bátorságom a konyhába beengedni őket, és ennyivel boldoggá is teszem a lányaimat, hisz akkor még finomabb a süti, ha együtt sütjük. Lehetőséget találtam, hogy dicsérjem a gyermekeimet. Végre anya vagyok. Köszönöm.
