Az élet csodaszép.
Minden tökéletes. Vagyis majdnem minden.
Van két csodaszép lányom 9 és 4 évesek és egy 7 hetes kisfiam. Elhatároztam, hogy megosztom vissza-alakulásom történetét.
Az út elején járok, szívesen megosztom veletek vívódásaimat. Ha van kedvetek, tartsatok velem.
Nemrég szembe találtam magam a mumussal.
Na, nem azzal, ami a gyerekek ágya alatt bujkál és nem hagyja őket aludni. Vagyis a 4 éves szerint ezért kell lejönni este negyedszer is a szobájából – alvás helyett. Nem is értem – hogy fér el olyan kis helyen a mumus…. Elkalandoztam.
Tehát, az én mumusom.
Gondoltam itt az ideje elővenni a régi nadrágjaimat a szekrényből. Természetesen nem megboldogult lánykorom nadrágjait rángattam elő a gardrób mélyéről, csupán a tavalyi – még kismamaságom előtti – nacijaimat kutattam fel. Minő döbbenet és elkeseredés!!!! Nem úgy állnak rajtam, ahogy emlékezetem. Nagyon nem!!! Most vagy az a baj, hogy hanyatlik a memóriám, vagy az, hogy a terhesség és a császármetszés a testemen is nagyobb nyomot hagyott, mint ahogy gondoltam.
Mit tehet ilyenkor az ember lánya?
Vesz egy mély levegőt, konstatálja, hogy van szép családja, férje, gyermekei és felismeri, hogy nem lenne túl szívvidító, ha úgy hivatkoznának rá a rokonok, barátok ismerősök, ismeretlenek, mint „nagy kövér néni”. Szóval, nincs más hátra, mint előre!
