Jelenlegi hely

Nincs változás a középfokú felvételik menetében

A központi felvételi vizsgákat nem érinti, hogy február 1-ig életben maradnak a rendkívüli intézkedések, a középiskolákban marad az online oktatás.

A központi felvételiket január 23-án 10 órakor tartják, a pótfelvételi január 28-án 14 órakor lesz. A középiskolai felvételi írásbeli vizsgái az eredeti időpontban, személyes jelenléti formában zajlanak majd, a tavalyi érettségi írásbeli vizsgákon alkalmazott és bevált biztonsági előírások és járványügyi szabályok szigorú betartása mellett.

A távolságtartás miatt az előző évekhez képest jóval több, 535 helyszínen zajlanak majd a vizsgák, egy-egy teremben maximum 10 fő lehet a minimum 1,5 m távolság betartásával.

A felügyelő tanároknak kötelező a maszkviselés, a vizsgázóknak pedig ajánlott, de nem kötelező. Szülő, kísérő nem léphet be az iskolákba a jelenlegi szabályok szerint.

A szokásos pótnap január 28-án lesz, ezen csak azok vehetnek részt, akik nyomós indok miatt mulasztották el az első alkalmat.

A vírushelyzet miatt lesz még egy pótvizsga nap is, február 5-én.

Ezen a vizsgán csak azok vehetnek részt, akik igazoltan fertőzöttek voltak, hatósági házikaranténban voltak vagy egyéb rendkívüli esemény miatt (önhibájukon kívül) nem tudtak részt venni a rendes vizsgán és a pótvizsgán sem. 

Az Oktatási Hivatal ezekről részletes tájékoztatót készített, amely a hivatal honlapján hetek óta olvasható.

A középiskolába jelentkezők száma idén együttesen mintegy 75 ezer.

Mire számíthatunk a felvételin? Hogyan készüljünk? Adunk néhány tippet!

Forrás: MTI, eduline.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Ugrás az oldal tetejére