Jelenlegi hely

Már tényleg van plüssmaci minden mentőautóban!

Plüssmacit kap minden mentőautóban szállított kisgyerek. A több mint háromezer játék mackót alig egy hónap alatt szülők, óvodák, iskolák, és védőnők gyűjtötték össze.

 

Az adományokat kitisztították és át is adták a mentőknek.

 

 

macik_mentokbe_161211ml_14.jpg

Fotó: Mocsári László

Játék mackókkal teli autó érkezik a Miskolci Mentőállomásra. Több mint 3000 plüssmaci és nincs közöttük egyforma. A „Legyen plüssmaci minden mentőautóban” elnevezésű országos kezdeményezéshez néhány hete csatlakozott Borsod-Abaúj-Zemplén megye.

macik_mentokbe_161211ml_1.jpg

-  A Facebook-on hirdettem meg először a kampányt. Két nap alatt ötszázra nőtt a követők száma, és a végére 3618 macit sikerült összegyűjtenünk, több mint negyven gyűjtőponton a hónap elejére. Nagyon jól teljesítettünk, mert három hét alatt sikerült ezt a mennyiséget összegyűjteni – mondta Hadobás Melitta, a mozgalom borsodi koordinátora.  

macik_mentokbe_161211ml_15.jpg

A plüssmackókat átadták a mentőszolgálat munkatársainak. A megye 24 mentőállomásáról naponta többször is elindulnak a mentők, hogy segítsenek a bajbajutott embereken, köztük gyerekeken.

macik_mentokbe_161211ml_10.jpg

- Amikor a helyszínre érünk, idegen emberek fogadják a gyermeket, idegen emberek kezdik el az ellátását, ez szorongást fog a gyermekben kiváltani. Nagyon örültünk a macigyűjtés kezdeményezésének, mert így biztosítani tudjuk azt, hogy minden mentőgépjármű borsod megyében kapjon plüssmackót – mondta Barta Tamás, az OMSZ Miskolci Mentőállomásának vezető mentőtisztje.  

Az egyik mentőautónak az átadó után szinte azonnal indulnia is kellett. A gyógymackó azonban remélhetően bátorítást ad majd annak a kisgyereknek, akiért ment. Az összegyűjtött plüssökből gyermekeket segítő karitatív intézménynek is jut majd.

Miskolc Tv/minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Ugrás az oldal tetejére