Jelenlegi hely

Az év esélyteremtő munkahelyei – díjátadás és konferencia Miskolcon

Borsod megyében körülbelül 40 ezer, ebből Miskolcon 10 ezer megváltozott munkaképességű ember él.

 

A Szimbiózis Alapítvány elnöke szerint közülük mintegy ötezer embernek kellene elhelyezkednie a munkaerő-piacon. Ezt segíti a Rehabilitációs Foglalkoztatási Tanács. A helyi kezdeményezés, az állami, önkormányzati, gazdasági-vállalati, illetve szakmai és civil szervezetek összefogásával támogatja a fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedését a munka világában.

 

 

szimbiozis_konferencia_161212_vcs_16.jpg

Fotó: Végh Csaba

A cél az lenne, hogy minél több megváltozott munkaképességű ember el tudjon helyezkedni a munka világában. Ehhez olyan munkahelyekre van szükség, mint például a MÁV Rendelőintézet. Itt jelenleg négy megváltozott munkaképességű dolgozik. A konferencián az orvos-igazgató is átvehette az Év Esélyteremtő Munkahelye elnevezésű díjat.

szimbiozis_konferencia_161212_vcs_15.jpg

- A társadalmi összefogás keretében lényeges, hogy a csökkent munkaképességűek helyzetén javítsunk, természetesen önmagunkban ezt egyedül nem tudjuk megtenni, hanem társadalmi összefogásra van szükség – mondta Kása Miklós, a MÁV Rendelőintézet orvos-igazgatója.

A csökkent munkaképességűek elhelyezkedésében nemcsak a munkáltatóknak van nagy szerepük.

szimbiozis_konferencia_161212_vcs_08.jpg

-  A célcsoportnak az elérhetősége és felkészítése nem áll azon a szinten, hogy tudjanak is dolgozni, és akkor nagy kérdés az, hogy mit lehet tenni annak érdekében összefogással, hogy ezt az utat tudjuk támogatni – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke.

szimbiozis_konferencia_161212_vcs_03.jpg

A Szimbiózis Alapítvány egy olyan programot valósít meg, aminek köszönhetően a megváltozott munkaképességű álláskeresők képzettsége és a munkáltatók igénye találkozik.

szimbiozis_konferencia_161212_vcs_01.jpg

- A legfontosabb az az, hogy megpróbáljunk jelentős lépéseket tenni abban az ügyben, hogy munkát tudjunk adni mindazoknak, akik motiváltak. Erről Kiss Gábor alpolgármester szólt. Magyarországon először Miskolcon került be a Helyi Esélyegyenlőségi programba a Rehabilitációs Foglalkoztatási Tanács létrehozása. Kiss Gábor alpolgármester elmondta, hogy például a Terület- és Településfejlesztési Európai Uniós programból finanszírozott foglalkoztatási paktumon belül is lehetőség lesz arra, hogy megváltozott munkaképességűeket képezzenek.

szimbiozis_konferencia_161212_vcs_14.jpg

- Ennek egy külön gondolkodásmódja lesz, hogy mi a feladatunk azokkal, akik valamilyen módon hátránnyal küzdenek, például mozgáskorlátozottak, nyilván nagyon sok munkahelyre alkalmasak lehetnek, de ez egy speciális feladat. Lehet, hogy egy speciális képzést, speciális támogatást vagy pedig a munkahelynek a bizonyos szintű átalakítását igényli az, hogy őket ott foglalkoztatni lehessen - nyilatkozta Kiss Gábor alpolgármester.

A Szimbiózis Alapítvány megváltozott munkaképességűeket segítő programját az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.

szimbiozis_konferencia_161212_vcs_07.jpg

- Olyan helyi szereplőket kerestünk, akik képesek és hajlandóak együttműködni a térségben, városban, város környékén lévő foglalkoztatókkal és a rehabilitációs foglalkoztatás terén már valamiféle jó példával elől jártak. Itt ez történik. Tulajdonképpen a munkahelyek megkeresése, a munkára kész személyes felkészítése és a nyomon követésük az egyik legfontosabb feladat – mondta a rendezvényen Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár.

Borsod megyében körülbelül 40 ezer, ebből Miskolcon 10 ezer megváltozott munkaképességű ember él. A Szimbiózis Alapítvány elnöke szerint közülük mintegy ötezer embernek kellene elhelyezkednie a munkaerő-piacon.

Miskolc Tv/minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére