Jelenlegi hely

"Mindennek vége"

Kedves [név]!

 

Ha mindennek nem is, de a szülői kommunikációs téring pályázatnak igen, vagyis a hónap végéig még pályázhattok (utoljára), hogy Miskolc és Borsod megye bekerülhessen a 4 nyertes vidék közé. Ha ez összejön, nem csak 4 nyertes család vehet részt ingyen a programban, hanem mindenki a megyéből, aki pályázott részt vehet egy másfél órás, interaktív előadáson az elismert módszer szakértőivel. Velünk tartasz?

 

De azért hét végén és a jövő héten minden az elmúlásról szól. Az időéről elsősorban (erről ne felejtkezzetek el!), és az emlékezésről azokra a szeretteinkre, akik már nem lehetnek velünk. Valamint a Halloweenről, ami nem annyira szomorú esemény.

 

 

 Szeretnék én is így beszélni!

 

Elcsépelten hangzik, de tényleg SOHA VISSZA NEM TÉRŐ lehetőséged van most arra, hogy teljesen ingyen megtanulj úgy beszélni gyermekeddel, hogy őt az érdekelje, és úgy hallgatni őt, hogy a vele történteket szívesen elmesélje.

HÉTFŐN ÉJFÉLKOR HUSS, ELSZÁLL A LEHETŐSÉG... és addig már nem tudok többször szólni neked.

SZERETNÉK ÉN IS "ÚGY BSEZÉLNI"!

                         

Bábok és Babák  

 

Örömmel tudatom Veletek, hogy nálunk, a Miskolci Otthon Segítünk Alapítványnál is indul egy új lehetőség a pénteki szülőcsoport mellett. Ez a program annyiban hasonlít, hogy szintén INGYENES és a Megyei Könyvtár ad nekünk helyet. Most a kicsiknek és a kicsikkel együtt,.. Jelentkezz! Szeretnék babázni és bábozni!

  

Újra itt az Erzsébet-Program  

És még egy pályázat a hétre! Ez sokakat érint. Első körben az idősek és a fogyatékossággal élők üdülhetnek kedvezményesen jövőre (de már most kell jelentkezni, nehogy elfogyjanak a helyek!), majd a nagycsaládosok jönnek. Üzenem azoknak, akiknek segítségre van szükségük a pályázat kitöltésében, hogy a könyvtárak segítenek. Sok sikert! Szeretnék kedvezményesen üdülni!

 

Szociális, a családokat érintő kérdések 

- Fontolgattad már, hogy áttérsz a környezetbarát mosásra, de végül mégis Ariel, vagy Persil kerül a bevásárlókosárba? Új szakértőnk, Pap Zsuzsa most megmutatja, hogy MIT ÉS HONNAN szerezhetsz be az Öko mosáshoz, jövő héten pedig azt is, hogy HOGYAN moshatsz eredményesen ezekkel a "szerekkel"!

- Ismét egy petíció, de most a gyermekekért! A fejlődési rendellenességek korai kiszűréséért indult. Ez a babát várókat érinti leginkább. Érdemes elolvasni és aláírni!

- Amikor a nagyszülők vigyáznak az unokákra,.. jó is az mindkét félnek. Én is emlékszem,..Érdekel, elolvasom, engem is érint. De aki nincs ilyen jó helyzetben, ahol nincs vagy nincs közel a nagyszülő, annak tud segíteni alapítványunk, a Miskolci Otthon Segítünk Alapítvány. (Elérhetőség, bővebb infók a lap alján)

- Megnyílt a "Lyukuckó". Lyukó-völgyben a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai hozták létre kicsiknek. (Bővebb infóért keressétek a máltait!) Érdekel, megnézem!

 

SOK ÉRDEKES ÉS HASZNOS HÍRÜNK VAN MÉG!

 

Október végi aktualitások  

- Sok mindenről hírt adunk itt, ami Halloween! Mit is jelent, honnan jött, hogyan készüljünk fel rá? Hogyan segítsünk gyermekünknek felkészülni? Mit meséljek róla gyermekemnek?

- Hírt adunk a temetők nyitvatartási rendjéről, a piacokéról, hogy legyen hol beszerezni a virágokat, és a parkolási lehetőségekről. Itt megtudhatsz szinte minden információt!

- És végül még egy fontos információ, a városi közlekedésé, és hogy hogyan változik az ÓRAÁTÁLLÍTÁS miatt? Érdekel, elolvasom!

 

Ha úgy gondolod, hogy anyuka és kismama ismerőseid számára is hasznos információkat kaptál ebben a levélben, küldd tovább nekik! Még több hírt, cikket, információt találsz a Miskolc.imami Facebook oldalán. IDE KATTINTS!

 

  

Családoknak ajánlom a programokat

- Ruhacsere-bere az Avasi Közösségi Kávézóban - közkívánatra! Pénteken, a szokásos helyen, a szokásos jó hangulatban. Várunk mindenkit! Gyertek Ti is! Megyünk csereberélni!

- Minden ami Halloween az Avalon Parkban  - október közepétől a család minden tagja számára készülnek, sőt már a Mikulásra is,..Érdekel, elmegyünk!

- Halloween és Lemur-nap a Miskolci Állatkertben  - hogy róluk se felejtkezzünk el! És a vadállatokat szerető közönségről sem! Megnézzük az állatokat!

- Cirmi és Halloween a Factoryban - na nem egy kiscica fog ott bulizni, hanem sok nagy. A Civil Rádió Miskolc csapata is ott lesz a Factory Halloween partiján. Várjuk a rádiózás iránt érdeklődőket is. Érdekel, ott leszünk!

- Országos Rajzfilmünnep! - nem a Halloween jegyében! Szombat délután együtt mozizhat a család, a kicsik megismerhetik a magyar meséket, a nagyok pedig nosztalgiázhatnak. Elmegyünk mozizni!

Halloween party a Cifra Palota Játszóházban - hogy a legkisebbek együtt is jót bulizhasasnak! Itt tényleg vidám a Halloween! Érdekel, ott leszünk!

Nézd meg a TOVÁBBI PROGRAMOKAT IS! És ha szeretnéd, hogy családoknak szóló programról tudósítsunk -ha tudsz olyan programról a megyében, amiről mi nem-, írd meg nekünk az info-miskolcimami@gmail.com oldalra. Köszönjük!

 

Egy weblap a Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei családok, anyukák és kismamák számára, melynek szerkesztője a Miskolci Otthon Segítünk Alapítvány.

Az alapítvány segítő munkájáról ITT olvashatsz

 

Segítséget kérhetsz: miskolciotthonsegitunk@gmail.com 30/905-8113 

 

 Szép hétvégét!

 

Szeretettel:  

 

Juli Mami

 

                         

 

 

 

Ezt a levelet azért kaptad, mert mert regisztráltál a miskolc.imami.hu weboldalon. Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-89870/2015. Ha nem szeretnél több ilyen emailt kapni, az alábbi linkre kattintva egyetlen gomb nyomással törlünk az adatbázisból: [leiratkozási link]

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.
Ugrás az oldal tetejére