Jelenlegi hely

Temetők, parkolás, piacok – tudnivalók Mindenszentekre és a hétvégére

Szombaton kezdődik a hosszú hétvége.

Pihenőnap lesz a hétfő, vagyis október 31-e is, a november 1-ei kedd pedig munkaszüneti nap. Emiatt változik a parkolás és a piacok nyitvatartása, a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatainak ügyfélszolgálatai zárva tartanak. Október 29-től azonban tovább tartanak nyitva az önkormányzati temetők, ahol a behajtási rend is változik.

parkolas_151201_fkcs_4.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

Parkolás

2016. október 31-én szombati parkolási rend szerint 8-tól 13 óráig kell fizetni a város felszíni parkolóiban és a Széchenyi-negyed parkolóházban.

2016. november 1-én, kedden, Mindenszentek napján a Régió Park Kft. ingyenes parkolást biztosít az általa üzemeltetett felszíni parkolókban és a Széchenyi-negyed parkolóházban.

Az Európa téri, Patak utcai, illetve a Hősök terén lévő mélygarázsban az általános rend szerinti díjfizetés van érvényben. 

vasgyari_piac_160524ml_18.jpg

Fotó: Mocsári László

Piacok

A Búza téri őstermelői piac és a Vasgyári piac október 31-én és november 1-én nyitva tart.

mindszenti_temeto_151101_vcs_08.jpg

Fotó: Végh Csaba

Önkormányzati Temetők, behajtási rend

Az önkormányzati temetők – Szentpéteri kapu, Vasgyár, Pereces, Ómassa, Hámor, Lyukó, Bükkszentlászló – október 29-én 8-tól 17 óráig, október 30-án és október 31-én, illetve november 1-jén 8-tól 21 óráig tartanak nyitva. Gépjárművel csak a Szentpéteri kapui temetőbe lehet behajtani, október 29-én és 30-án minden személygépjárműre érvényes ez, október 31-én, hétfőn csak a rokkantkártyával rendelkezők hajthatnak be, november 1-jén kedden viszont már tilos gépjárművel behajtani a temetőbe.

A gépkocsival érkezők október 29 és november 1 között a temető előtt lévő parkolók mellett a környéken lévő nagyáruházak parkolóit is használhatják.

temeto_151101_vcs_4.jpg

Az ilyenkor megszokott virág-, koszorú- és mécses árusítás a Szentpéteri kapui temető nyitva tartási idejéhez igazodik.

minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Ugrás az oldal tetejére