Jelenlegi hely

LAKCÍMKÁRTYA IGÉNYLÉSE KISKORÚ RÉSZÉRE

Miskolci Járási Hivaltal
3525, Miskolc, Kis-Hunyad u. 9.

Miskolci Járási Hivatal Miskolci Kormányablaka

3530 Miskolc, Csizmadia köz 1.

hétfői és a csütörtöki nyitva tartás egységes, hétfőn 7 és 17 óra, csütörtökön pedig 8 és 18 óra között tart nyitva minden kormányablak.

 

LAKCÍMKÁRTYA IGÉNYLÉSE KISKORÚ RÉSZÉRE

Az újszülött törvényes képviselője a születés anyakönyvi bejelentésével egyidejűleg kérheti, hogy a törvényes képviselők nevét és telefonszámát az újszülött hatósági igazolványán feltüntessék.

Továbbá a 14 éven aluli kiskorú törvényes képviselője kérheti neve és telefonszáma feltüntetését a kiskorú hatósági igazolványán, illetve a feltüntetett adat módosítását vagy törlését.

A lakcímkártyát

  • 1. a névadatok megváltozása [és a vér-szerinti (titkos) örökbefogadás] esetén, továbbá a nyilvántartásba vétellel vagy a lakcímbejelentéssel kapcsolatos eljárásban a lakó- vagy tartózkodási hely szerint illetékes jegyzőnél;
  • 2. a személyazonosító igazolvány kiadási eljárásban, valamint a hatósági igazolványba tévesen bejegyzett adatok helyesbítése vagy a hatósági igazolvány gyártmányhibája esetén az illetékes körzetközponti, jegyzőnél;
  • 3. a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy adatainak nyilvántartásba vételével, továbbá a honosított és a külföldön élő magyar állampolgár nyilvántartásával, valamint a személyi azonosító visszavonásával és törlésével kapcsolatos eljárásban a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal Központi Okmányirodájában lehet kérni.

ILLETÉK

1. 500 forint illetéket kell fizetni, ha az eljárás a személyi azonosítót vagy a lakcímet nem érintő adatváltozás miatt indult;

2. 1000 forint illetéket kell fizetni, ha elveszett, megsemmisült vagy megrongálódott .

Illetékmentes:

  • 1. a lakcímkártya kiadása, ha arra a személyazonosító igazolvány kiadása vagy lakcímváltozás, illetve a 14. életévét be nem töltött kiskorú esetén a kérelemre feltüntethető adatok változása miatt kerül sor ;
  • 2. az okmány cseréje, ha gyártáshibás, vagy tévesen jegyezték be adatainkat;
  • 3. a személyi azonosító képzése - ideértve a személyi azonosító megváltozását eredményező adatváltozást is - miatt kiállított hatósági igazolvány;
  • 4. a lakcímet igazoló hatósági igazolvány cseréjére irányuló eljárás, amennyiben arra a helység, az utca, egyéb helymeghatározó adat nevének vagy számának megváltozása miatt kerül sor .

AZ ÜGYINTÉZÉSHEZ AZ ALÁBBIAKRA VAN SZÜKSÉG:

  • 1. a kérelmező érvényes, személyazonosításra alkalmas okmányára (pl. személyi igazolvány, útlevél, jogosítvány), a lakcímkártyára (az igazolvány cseréje esetén),
  • 2. a lakás feletti rendelkezési jog igazolására (tulajdoni lapra vagy adásvételi szerződésre, önkormányzati bérlakás esetében bérleti szerződésre), illetve a lakás tulajdonosának vagy a lakás használatára egyéb jogcímen jogosultnak a hozzájárulására.

 

A miskolci kormányablakban az okmányirodai ügytípusok is intézhetőek. A Miskolci Járási Hivatal Miskolci Kormányablaka reggel 8-től este 20-ig várja az ügyfeleket.

Okmányirodai ügytípusok:

  • Egyéni vállalkozói igazolvány ügyek
  • Járműigazgatási ügyek
  • Lakcímigazolvány ügyek
  • Lakcímváltozási ügyek
  • Mozgáskorlátozottak parkolási igazolványa
  • NEK adatlap felvételezése
  • Személyi igazolvány ügyek
  • Útlevél ügyek
  • Ügyfélkapu regisztráció
  • Vezetői engedély ügyek

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére