Jelenlegi hely

Április közepén általános iskolai beiratkozás

Április 14-én és 15-én lesz az általános iskolai beiratkozás a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (Klik) tartozó általános iskolákban, központ intézményeiben.

Bővebben: megnyitás után

A központ tájékoztatása szerint április 14-én, csütörtökön reggel 8 és este 7, míg április 15-én, pénteken 8 és 18 óra között várják a szülőket az intézmények. 

A beiratkozáshoz a szülőknek mindenképpen vinniük kell a gyermek nevére kiállított személyazonosítót, a lakcímet igazoló hatósági igazolványt, valamint az iskolaérettséget tanúsító igazolást. Ez utóbbit az óvodából vagy a szakértői bizottságtól kapja meg a gyermek. 

A beiratkozás időpontjában arról is nyilatkozni kell, hogy hittan vagy erkölcstan oktatást választanak a gyermeküknek. Az iskola köteles minden, a felvételi körzetében életvitelszerűen lakó tanulót felvenni - hívták fel a figyelmet.

A központ közleményében kitért arra is, hogy abban az esetben, ha még marad szabad férőhely, akkor előnyben kell részesíteni a hátrányos helyzetű (HH) gyermekeket. A HH és a sajátos nevelési igényű gyermekek felvétele után a különleges helyzetű tanulók nyerhetnek felvételt a fennmaradó helyekre. Közéjük tartoznak azok, akiknek a szülője, testvére tartósan beteg vagy fogyatékkal élő, akiknek a testvére már az adott iskolába jár, a szülő az intézmény körzetében dolgozik, illetve a lakóhelye egy kilométeren belül található. 

Ha az általános iskola az összes felvételi kérelmet helyhiány miatt nem tudja teljesíteni, akkor a jogszabályban rögzített sorrendnek megfelelően sorsolást tart, amelyre minden érintettet meghív. 

A szülőknek szabad választásuk van abban, hogy melyik iskolába íratják be a gyermeküket - jelezték. A szülők a felvételről szóló tájékoztatást vagy az elutasításra vonatkozó határozatot április 29-ig megkapják írásban. Amennyiben a gondviselő nem ért egyet az iskola döntésével, kérelmet nyújthat be az igazgatónak, aki azt továbbítja a tankerület felé. A fellebbezést a tankerületi igazgató 21 napon belül elbírálja, és ennek eredményéről értesíti a szülőt. Felhívták a figyelmet arra is, hogy minden szülőnek kötelessége a tanköteles korú gyermekének beiskolázása. Amennyiben további segítségre van szükség, minden szülő bizalommal fordulhat intézményekhez és a tankerületekhez - olvasható a Klik közleményében.

MTI.

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Ugrás az oldal tetejére