Jelenlegi hely

Előrehozzák a családtámogatási ellátások kifizetését

A szeptemberi tanévkezdésre való tekintettel előrébb hozzák az alanyi jogon járó családtámogatási ellátások kifizetését - jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten.

Novák Katalin sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szeptemberben esedékes családi pótlék, gyes, gyermeknevelési támogatás augusztus 27-ig mindenkinek a számláján lesz, vagy postai értesítőt kap róla.

Az államtitkár hozzátette: a kifizetések előrehozásával a szeptemberi óvoda- és iskolakezdést kívánják ily módon is megkönnyíteni.

Jelezte, a következő kifizetés időpontja a "normál menetrend" szerint, októberben lesz.

Mint mondta, ez önmagában nem oldja meg a tanévkezdés minden problémáját és nehézségét, ugyanakkor emlékeztetett, hogy a családok anyagi terheinek csökkentését célozza a kormány több intézkedése is. Ezek közé sorolta az általános iskola első három évfolyamán tanulók számára ingyenesen járó tankönyveket, vagy a szintén ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztését szeptembertől.

A különböző intézkedések egy kétgyermekes családnál az étkeztetés esetében nagyjából havi 15 ezres, a tankönyvek esetében pedig tízezres nagyságrendű pénzügyi segítséget jelent - mondta az államtitkár.

 

Forrás: kormany.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére