Jelenlegi hely

Készségfejlesztő eszközök érkeztek az Éltes Mátyás iskolába

|Az Irgalmasság Évének lezárásaként informatikai és logikai készségek fejlesztésére alkalmas eszközöket adományozott az Éltes Mátyás Általános Iskolának a Szent Lázár Lovagrend. A fogyatékkal élő gyerekek mindennapi tanulását segíti majd a 200 ezer forint értékű adomány.

 

 

Nagy lelkesedéssel nézték az új tableteket a gyerekek az Éltes Mátyás Általános Iskolában. A fogyatékkal élő kisdiákok tanulását a jövőben ez is segíti.

szent_lazar_lovagrend_161118_vcs_05.jpg

Fotó: Végh Csaba

Hollósy András, az adományozó lovagrend tagja szervezte meg a tabletek átadását. Elmondta, a szegények és rászorulók mellett most a gyerekeken is segítsenek.

– Az intézményben több mint 300 olyan gyermek tanul, aki közép- vagy súlyos értelmi fogyatékossággal él. Ezek az informatikai eszközök a készségfejlesztésüket, a hétköznapi életben lévő oktatásukat, a rehabilitációjukat segítik – ismertette a Miskolci Szent János kommenda parancsnok-helyettese.

szent_lazar_lovagrend_161118_vcs_01.jpg

A tableteket és logikai játékokat ünnepi műsorral köszönték meg a gyerekek. A jeles alkalmon a rend hazai nagyperjele is jelen volt. Nyáry Éva szerint mindenhol szükség van segítségre az országban, de a miskolci csoportban kivételesen jó munkát végeznek.

szent_lazar_lovagrend_161118_vcs_11.jpg

A lovagrend a spanyol herceghez tartozik. Harminchét országban vannak jelen, így Magyarországon is, hogy segítséget nyújtsanak a rászorulóknak, a szegényeknek, és ezúttal a gyerekeknek.

Merecicki-Kiss Judit/minap.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére