Jelenlegi hely

Százéves lett a legnépszerűbb mesebeli medve, Micimackó

Neked ki a kedvenc szereplőd a Micimackóból? A barátságos, bár cseppet bumfordi Mackó? A szelíd és jószívű Malacka? A mélabús Füles, vagy épp a gondoskodó jellemű Kanga? A Milne által megálmodott karakterek talán azért is álnak olyan közel hozzánk immár egy évszázada, mert mindannyian magunkra és egymásra ismerhetünk bennük.

Kép forrása: mora.hu

Az író fia, Christopher Robin 1921-ben, első születésnapjára kapta tedimackóját, akit egy, a londoni állatkertben élő, Winnipegből származó medvebocsról nevezett el Winnie-nek. A Pooh nevet egy hattyútól kölcsönözte, akivel egy születésnapján találkoztak (Micimackó angol neve Winnie-the-Pooh). Ugyanígy, a Százholdas Pagony is a kisfiú életének egy fontos teréhez kötődik. A mesebeli helyszín a Milne sussexi farmja közelében elterülő erdőt idézi meg, ahol sokat sétáltak együtt. A kisfiú Róbert Gida néven jelenik meg Milne történeteiben, amelyek gyűjteménye Micimackó címen 1926-ban jelent meg először, E. H. Shepard illusztrációival. Nem sokkal később, 1928-ban pedig a Micimackó kuckója című kötet is napvilágot látott.

Az utolérhetetlen magyar szöveget Karinthy Frigyesnek köszönhetjük; az ő nyelvi leleménye volt a Micimackó név is. Ennek talán ahhoz is köze lehetett, hogy mivel az író csak keveset beszélt nem tudott angolul, a nyersváltozatot nővére, a nyelvzseni Karinthy Emília készítette, akit Micinek becéztek.

A mese olyan népszerűvé vált, hogy számos színpadi adaptáció készült belőle, iskolai tantervekbe került be kötelező olvasmányként (Magyarországon 3–4. osztályban ajánlott), filozófiai értekezéseket, személyiségtípus-leírásokat is ihletett. A legismertebb adaptáció kétségkívül Walt Disney rajzfilmje, az 1977-ben bemutatott Micimackó kalandjai, amelyet további filmek követtek. Micimackónak csillaga van a hollywoodi hírességek sétányán, de még utcát is elneveztek róla Budapest XXIII. kerületében. Az első hazai megjelenés (1935) után a Micimackó még számos kiadást megért a Móra Kiadónál.

Aki szeretne hosszabban elidőzni ebben a biztonságot adó mesevilágban, azt további történetek hívogatják, amelyeket szerzőik Milne munkásságából inspirálódva alkottak meg. Jane Riordan Mesék a Százholdas Pagonyból című kötetét Szabó T. Anna fordításában olvashatjuk, a Volt egyszer egy Mackó című mesegyűjteményből pedig megtudhatjuk, hogy mi minden történt Mackóval és barátaival, mielőtt odaköltöztek volna. David Benedictus Micimackó visszatér című könyvében mesél arról, hogy mit tanult Róbert Gida az iskolában, és hogyan lett tanfelügyelő a „csacsi öreg medvéből”. Ha pedig verses mesében idéznétek fel kedvenceitek kalandjait, Jeanne Willis Micimackó meg én című kötetét sem érdemes kihagyni! Ahogy Milne nyomán járnak az új mesék szerzői, úgy rajzolja tovább E. H. Shepard bájos karaktereit Mark Burgess az eredeti illusztrátor stílusában.

Micimackó és barátai szerethető tükröt mutatnak nekünk, még akkor is, ha néha épp az esetlenségeikben ismerünk magunkra. A százéves mackó történetei pedig az egész családot elvarázsolják, a nagyszülőktől az unokákig.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére