Jelenlegi hely

Hírünk ment – európai célpont a Barlangfürdő

A Barlangfürdő Európában az ötödik legjobb fürdő – nemrégiben írtunk erről. Egy turizmussal foglalkozó szakportál a termálvizes fürdőket vette górcső alá.

Bővebben: megnyitás után

 

Az ő összesítésük alapján előttünk egy török, egy fővárosi (Széchenyi Fürdő), egy angol és egy spanyol termálfürdő áll a sorban, mögöttünk pedig egy izlandi és egy olasz üdülőhely szerepel.

Miskolctapolca előkelő helyet szerzett Európa legjobb turisztikai célpontjai között egy turizmussal foglalkozó szakportál szerint, amely termálvizes pihenőhelyeket ajánl a turistáknak.

- Az ásványisó-tartalom nem éri el az 1000mg/litert, tehát nincs megkötés a vízben tartózkodás idejében, hiszen bármennyit fürdőzhetnek a látogatók a termálvízben, ami 30 fokosan tör a felszínre – mondja Lantos Zsuzsa fürdővezető.

Az idei nagy karbantartási szünet óta a hétvégén nyitott ki először a fürdő és csaknem 2500-an kapcsolódtak ki a barlangban.

- Miskolctapolcát azért választottuk, mert én úgy gondolom, hogy ez nagyon családbarát hely. Maga a fürdő is, függetlenül attól, hogy milyen évszak van. Nekünk nagyon tetszik a környék is, a család minden tagja megtalálja magának itt a szórakozási lehetőséget – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Kiss Zoltán, aki családjával együt kereste fel a Barlangfürdőt.

- Az, hogy ebben a válogatásban Magyarországról a Széchenyi fürdőn kívül egyedül Miskolctapolca és a Barlangfürdő került bele azért is óriási dolog, hiszen Magyarország igazi fürdődesztináció, tehát nagyon sok fürdőhelyünk van, gyógyfürdők, termálfürdők, nagyon sok vendég direkt a fürdők miatt érkezik ide - mondta Nagy Júlia TDM menedzser, a Midmar Nonprofit Kft. ügyvezetője. 

Az, hogy a Barlangfürdő bekerült ennek a válogatásnak az előkelő helyére tovább népszerűsíti majd Miskolctapolcát és a miskolci turizmust.

Miskolc Tv/minap.hu

|

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére