Jelenlegi hely

Lassulj és ÉLJ!

Az utóbbi időben (írhattam volna úgyis, hogy években :) gyakran éreztem, hogy milyen jó lenne egy kicsit lelassulni. Van, amikor ez könnyebben megy, és bizony vannak napok, amikor figyelmeztetnem kell magam, vagy éppen a testem jelez, hogy elég, itt a pihenés ideje.

Ha nálatok is nagy a pörgés, és úgy érzed, hogy jó lenne rácsodálkozni az élet szépségeire, hoztam egy „tippcsokrot”:

Kezdem is a kedvencemmel, amit IResként sosem hagyok ki: lassú reggeli étkezés.

A korábbi - futtában bekapok valamit a pékségből - életemet felváltotta ugyanis a reggelire szánt legalább 20 perces terített asztalnál történő reggelizés. És mintha egy új világ tárult volna elém: jobban élvezem az ételeket, figyelek az ízekre és illatokra. Az egészségügyi hatásáról már nem is beszélve, mert csökkent az evés közbeni túlevésem.

Tipp: Ha eddig kb. egy rágás után már nyelted is le a falatot, akkor napról napra fokozatosan növeld a rágások számát. Meglátod, a szervezeted és az alakod is meghálálja egy idő után.

Természetesen, a lassú étkezés előnyeit ne csak reggelikor élvezd, hanem amennyi étkezésnél csak tudod!

Hagyd otthon az autót!

Imádok busszal, tramtrainnel bejutni a munkahelyemre és a tömegközlekedést választani a hazajövetelre. Ez az énidős olvasós 20 percem, aminek köszönhetően rengeteg szuper könyvélménnyel lettem gazdagabb az évek során.

Tipp: Mindig legyen nálad egy könyv, vagy egy újság/magazin; így ha bármilyen okból kifolyólag várakoznod kell, garantált az énidős kikapcsolódás! Megsúgom: csökkenti a stresszt is, ha a várakozáshoz egy pozitív élményt kapcsolsz.

Az utazás lassítása lehetőséget ad arra is, hogy igazán megtapasztaljuk az úticélunkat, és ráhangolódjunk a körülöttünk lévő kultúrára és környezetre. Lassú utazás például lehet vonatozás, kerékpározás, séta vagy hajózás, amely lehetővé teszi, hogy jobban kapcsolódjunk az utazási élményhez.

Fess, rajzolj, zenélj, írj, táncolj, vagy csak egyszerűen járj workshopokra!

Gyerekkorom óta imádtam a kreatív alkotást: gyöngyöt fűztem, rajzszakkörbe jártam, hímeztem, és igyekeztem megragadni minden olyan lehetőséget, ami az utamba került. Soha nem voltam igazán tehetséges egyikben sem, viszont a flow élményéről nem akartam lemondani.

Kép forrása: PannaManna Ceramics workshop

A „workshopozás” 2018-ban kezdődött nálam, amikor nem akartam a gyerkőcök fenyőbútorát kidobni. Helyette bútorfestő workshopokon tanultam sokféle technikát, majd hasznosítottam a tudásomat a házunk és bútorainak felújítása közben. Itt tapasztaltam meg, hogy ér hibázni. Sőt, ami elsőre elrontott alkotásnak tűnik, abból lesz a végén a „legszebb pillangó”.

Tipp: Találd meg a TE tudatos jelenlétedet segítő kreatív tevékenységedet! Szánj időt ennek a megtalálására és arra is, hogy feltöltődhess minden nap legalább pár perc erejéig!

Milyen más területeken lassulhatsz még?

1. Tudatos légzés: A gyakorlatok segítenek csökkenteni a stresszt és javítani az érzelmi állapotot. A pránayáma jógagyakorlatok például segítenek megnyugodni és csökkenteni a szorongást.

2. Meditáció: Lehetővé teszi, hogy az elménket elcsendesítsük, és jelen pillanatban éljünk. Ez segít az éberség növelésében és az érzelmi egyensúly megteremtésében.

3. Önismereti munka: Az önismereti munka lehetővé teszi, hogy mélyebben megismerjük magunkat, és jobban megértsük az érzelmeinket és a viselkedésünk okait, ami nagyobb érzelmi stabilitást eredményez.

4. Természetjárás: A természetjárás lehetővé teszi, hogy elszakadjunk a mindennapi rutintól, és kapcsolatba kerüljünk a természettel. Ez javítja a hangulatot és a kreativitást.

5. Minőségi kapcsolatok: Ha az emberi kapcsolatok tudatos és mélyebb szintű kialakítására törekszünk (    aktív figyelemmel, empátiával, érzelmi jelenléttel), vagyis erre fordítjuk időnk és energiánk nagy részét, akkor egy biztonságos érzelmi hálót tudunk kialakítani magunk köré.

+ A munka terén is lassulhatunk!  Az időt és az erőforrásokat tudatosan kezeljük, hogy ne essenünk áldozatul a túlterheltségnek és a kiégésnek. Az időbeosztás, a prioritások meghatározása és a munkatempó szabályozása az olyan módszerek közé tartozik, amelyek segíthetnek a lassú munka elveinek alkalmazásában.

Melyikkel kezded, vagy éppen bővíted a lassulásodat?

Szerző: Dr. Regősné Oláh Zsanett

- Szegedimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére